Szerdán éjfélig lehetett szavazni a zebracsikó nevére a Fővárosi Állatkert weboldalán. Mostanra megvan az eredmény: Zuri lett a zebra kislány neve. A szuahéli eredetű név jelentése: szépséges, ragyogó, nagyszerű.
Több ezer szavazat érkezett, a négy név közül pedig végül a Zuri lett a befutó. Méghozzá 51,9 százalékos szavazataránnyal, ami azt jelenti, hogy többen szavaztak erre a névre, mint a másik háromra együttesen – olvasható az Állatkert közleményében.
A Zuri név eredetileg a Kelet-Afrikában, éspedig Kenyában, Tanzániában és Ugandában elterjedt szuahéli nyelvben használatos. Ezt a nyelvet nemcsak maguk a szuahélik beszélik, hanem az említett országokban közvetítő nyelvként is használják. Maga a Zuri név olyasmit jelent, hogy szépséges, ragyogó, illetve nagyszerű.
Kapcsolódó:
Cuki, egy hetes zebracsikó fedezi fel épp a világot Budapesten