Az ökológiai szempontból rendkívül értékes „szárnyas” erdőfelújítás felbujtói az erdészek, elkövetői a szajkók, a természetgyarapítás cselekményének helyszíne Veresegyház községhatárában egy rossz egészségi állapotú fenyves.
Az erdőfelújításról – az erdőtelepítéssel ellentétben – akkor beszélünk, amikor egy már meglévő erdőterületen az állomány elöregszik, beteg vagy idegenhonos, netán invazív egyedek alkotják, ezért valamilyen módszerrel új fákkal kell a területet megújítani. Ez történhet mesterséges módon, amikor az erdészek csemetéket vagy magokat ültetnek, illetve természetes úton, például az idősebb fákról lehulló makkokból sarjadó tölgyek esetében – írja közleményében a Pilisi Parkerdő.
2020 októberében a Veresegyház határában található rossz állapotú fenyvesben a Pilisi Parkerdő munkatársai egy másik természetes módszert alkalmaztak: szajkók számára készített, cser makkal megtöltött tálcákat szereltek fel, vadkamerákat helyeztek ki és figyelték az eseményeket. A szajkók hamar felfedezték a lehetőséget, rákaptak a makkra, amit gondosan előválogattak, s csak egészséges szemeket vitték magukkal.
De mi történik ezután?
A szajkó rendkívül sokoldalúan táplálkozik, tavasszal és nyáron rovarokat, hernyókat fogyaszt, de szívesen kifosztja kisebb madarak fészkét, hogy bekebelezze a kis madárfiókákat. Azonban ősszel és télen, tekintettel arra, hogy ilyenkor a számára fogyasztható állati eredetű táplálék kínálata lecsökken, áttér a növényi eredetűekre. Főképp a tölgyfajok makkját kedveli, de más magokat is fogyaszt, ilyen lehet a bükkmakk, a mogyoró, de akár a szelídgesztenye. Megfigyelték, hogy őszi makktermés hiányában a kukorica és a gabonafélék is szerepelnek étlapján.
A makkterméses években az erdő talaján rengeteg kis éléskamrát hozz létre az elrejtett makkokból, amelyek bizonyos részéről elfeledkezik. Ezekből tavasszal nagy eséllyel fiatal tölgycsemeték hajtanak ki.
Különösen az elegyetlen erdei- és feketefenyvesekben meghatározó ez a folyamat, mert e fafajok lombján átjutó fénymennyiség elegendő a tölgy újulat megerősödéséhez.
Németországi tapasztalatok alapján hektáronként akár 600-700 db-ot is elérhet az így keletkezett természetes újulat tőszáma, mely már elegendő lehet az ilyen erdők fokozatos átalakulásához.
Hogy ez a természetes, „szárnyas” módszer miért nem játszik nagyobb szerepet az eredőmegújításban, abban elsősorban a nagyvadállomány a ludas, amely a csemetéket előszeretettel visszarágja.
