Megszületett Bonifác a szegedi vadaspark legifjabb szamárcsikója

0
354 megtekintés
Swing Szerelem Szulák

Igazán örömteli eseménnyel kezdheti meg az új év első munkanapját, a szegedi vadaspark, hiszen hétfő reggel megszületett Ida és Kelemen, a szamár páruk újabb csikója. A kis csődör a Bonifác nevet kapta.

Bonifác érkezésére a gondozók már régóta vártak, hiszen Ida szemmel láthatóan nagyon közel járt már az elléshez. “Szélte-hossza egy volt ” – szokták ugye mondani. Az időzítés pedig tökéletes lett, és bár egy szamár születése nem tekinthető zoológiai szenzációnak, mégis  szívmelengető érzés egy kis csacsit látni. Az ünnepek után az új évben pedig ilyen remek hírrel sokkal jobb megkezdeni a munkát.

Bonifác is a szamarakra jellemző hatalmas füllel született, amely jól látható még úgy is, hogy a szalma között összegömbölyödve pihen. A szamarak nagy füle egyrészről a kifinomult hallás érzékszerve, másrészt származásának éghajlatáról árulkodik: a túlhevülés ellen védi az állatot, mivel nagy párologtató felület is egyben. Ugyanakkor a házi szamár előnyös tulajdonsága, hogy nem igényes a takarmányozásra, a betegségekkel és a szélsőséges időjárási körülményekkel szemben ellenálló, termetéhez képest nagy a teherbírása, amelyet gyakran az ember a végletekig kihasznál. Annak ellenére, hogy szamár jelzővel kifejezetten a butának tartott embereket szoktuk illetni, nem túl kedvesen, alapvetően egy kifejezetten intelligens állatról van szó.

zooszeged