Eredményesnek ígérkezik az idei költési szezon a veszélyeztetett tarvarjaknál a Fővárosi Állatkertben

0
94 megtekintés
Swing Szerelem Szulák

Az idei költési szezon is eredményesnek ígérkezik a tarvarjaknál. A hét legidősebb jövevény már feleakkora, mint a felnőttek, és további fiókák is kikeltek, így a számuk ebben az idényben várhatóan a tízet is meghaladja.

A tarvarjak állattani és tudománytörténeti szempontból is érdekesek, főként azért, mert a középkorig Magyarország területén is előfordultak. A Budapesti Állatkert évtizedek óta nagy sikerrel szaporítja őket, és az itt kikelt fiókák közül több olyan visszatelepítési program résztvevője lett, melynek célja, hogy olyan vidékeken, ahol a tarvarjak korábban gyakoriak voltak, de az emberi tevékenység miatt kipusztultak, állatkerti származású állatok visszatelepítésével újra meghonosítsák ezt a madárfajt.

Jelenleg Spanyolország déli részén, Andalúziában folyik egy ilyen program, és a tavalyi, meg a tavalyelőtti fiókákból is küldtek állatokat, hogy ott elengedjék őket.
Az idei költési szezon is sikeresnek ígérkezik. Jelenleg hét nagyobbacska fiókát látni tarvarjak költőhelyén, ők már feleakkorák, mint a felnőttek. De rajtuk kívül további, kisebb fiókák is vannak, őket azonban nem mindig lehet jól látni. Ha minden jól megy, a fiókák száma ebben az idényben a tízet is meghaladhatja. Az állatkert tervei szerint,  hogy közülük is lesznek majd olyan állatok, akik a már említett visszatelepítési program részesei lesznek. Persze csak akkor, ha már felcseperedtek, és nem szorulnak szülői gondoskodásra.

A tarvarjak az úgynevezett keselyűröpde lakói, amely arról kapta nevét, hogy ugyanitt fakókeselyűk (és egyébként több más madárfaj is) laknak, a tarvarjakkal „társbérletben”. A közönség akár be is mehet az állatok közé. Az a mesterséges sziklapárkány azonban, ahol tarvarjaink költeni szoktak, a jegesmedve kifutó és a Dombház közötti, a Xántus-ház dombja alatt futó sétányról látható a legjobban.

Forrás: zoobudapest

Kiemelt kép: