Már öt pelyhes túzokcsibe bújt ki a tojásából a Túzokvédelmi Állomáson

0
197 megtekintés
Fotó: Czifrák Gábor - KMNP
Swing Szerelem Szulák
Idén eddig öt túzokcsibe kelt ki a tojásból a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság dévaványai Túzokvédelmi Állomásán. Hamarosan további pelyhes jövevényekre is számíthatunk – írja a nemzeti park.

Az 1978-ban átadott, és akkor Európában egyedüli, Magyarországon pedig máig egyetlen, túzoktojások mesterséges keltetésére és túzokcsibék felnevelésére szolgáló létesítménybe kerülnek be minden évben a túzoktojók által valamilyen ok miatt végérvényesen elhagyott tojások.  Az elsődleges cél azonban a túzok természetes állományának védelme, ezért a nemzeti park arra törekszik, hogy ha lehetséges, akkor a tojásokat a szülő (vagy mostohaszülő) a szabadban nevelje fel.

Mint írják, ebben az évben az első tojások április 23-án kerültek be az állomásra. Dévaványa közelében, egy szántóföldön dolgozó mezőgazdasági gépkezelő jelezte az Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálatának, hogy túzokfészket talált. Ilyen esetekben mindig a fészek körüli megfelelő nagyságú védőzóna kihagyására kérik a gazdálkodókat, mert így esély van arra, hogy a tojó a korábbi zavarás ellenére visszaül a fészekre. Csak akkor hozzák el a tojásokat, ha a szülőmadár nem jön vissza. Bevált módszer, hogy ha a fészekbe az eredetiekhez nagyon hasonló fatojásokat helyeznek, akkor később lehetőség nyílik visszacserélni azokat.

Képünk illusztráció – Túzok fiókák (Otis tarda)

Idén eddig összesen 12 túzoktojás került be a Túzokvédelmi Állomásra, tehát hamarosan újabb csibékre is számítanak. A nemzeti park által alkalmazott takarmányozási technológia nagyon jól bevált, a csibék felnevelési aránya eléri a 95 százalékot. Természetesen vannak terméketlen tojások is, ilyenkor mindig megvizsgálják, hogy mi volt ennek az oka. A vizsgálatok során nyert információk nagyban segítik jövőbeni túzokvédelmi tevékenységet.

A június 15-én kezdődő kaszálási időszak során minden bizonnyal újabb túzoktojások is bekerülnek majd az állomásra.