A tél időnként még kivillantja a fogát, nehogy elfelejtsük létezését és ilyenkor mesévé változtatja a világot. Egy hete is ezt tette Kardoskúton, ha hagyjuk magunkat elmerülni benne, akkor igazán érezhetjük, milyen is a puszta igazából.
A Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó Kardoskúti-puszta is megmutatta igazi téli arcát, eszünkbe juttatva ezzel Petőfi Sándor híres sorait: „Hej, mostan puszta ám igazán a puszta!” – fogalmazta meg a bennünk is felmerülő gondolatot a nemzeti park.
Mint írják, a fehérbe öltözött, fagyos táj hirtelen váltotta le a január első napjaiban tapasztalt tavaszias időjárást. A lehűlés erős széllel érkezett, és míg január hetedikén + 11,5 fokot mértek, két nap múlva már csak -1,5 fok volt a maximum érték, ami mellett kevés hó is hullott. A légmozgás megszűnésével ködös-párás időjárás volt jellemző, dér és zúzmaraképződéssel.
Érdemes megemlíteni, hogy a csapadékos november és december folyamán több mint 150 mm eső esett a pusztán, ami meghozta a vizet a Fehér-tóba és kiterjedt vízállásokat eredményezett a gyepeken. Ezeknek nagy jelentősége van a szikes puszták vízháztartásában, azonban ezek a sekély vizek gyorsan átveszik a levegő hőmérsékletét, így könnyen alakul ki rajtuk jégpáncél. Ez kisebb-nagyobb mozgásra kényszeríti az itt telelő vízimadarakat, melyek a nagyobb csatornákon találhatnak nyílt vízfelszínt a közelben.
A szélcsendes, ködbe burkolózó tájra ilyenkor csend borul, amit szinte csak a dolmányos varjak károgása tör meg. A kisemlősök jó része téli álmát alussza, költöző madaraink pedig táplálékban gazdagabb délebbi területeken töltik a téli hónapokat. A Kardoskúti-puszta azonban ilyenkor is tele van élettel. A vörös vércsék a ködös időben az egerészölyvekhez hasonlóan, szitálás helyett egy-egy alkalmas vártáról lesik a prédát. Karvalyok surrannak a csatornaparton vagy a cserjesorokon a veréb csapatokat tizedelve. Gyommagvakkal táplálkozó kenderike csapatok libbenek az ugarok felett. A réti- és parlagi sasok mellett az északról érkező gatyás ölyvek és kékes rétihéják is a pusztán keresik a zsákmányukat. A nagy lilikek népes csapatai is itt tartózkodnak, ameddig találnak maguknak vizet és táplálékot.
Az őzek csapatokba verődve keresgélik a hajtásokat, melyeket a hóborítás alól is kikaparnak maguknak. A nyulakhoz hasonlóan ők is gyakran a szántóföldek barázdáiban találják meg búvóhelyüket és fagy előli védelmüket.
Őshonos állatfajaink fel vannak készülve a téli hidegre és a beszűkült táplálékforrásokra, melyekhez különböző túlélési stratégiákat alkalmaznak a vonulástól a táplálékváltáson, a raktárkészletek létesítésén keresztül a téli álomig.
