Az ausztrál szarkapacsirták (Grallina cyanoleuca) hasbeszélők illúziójával igyekeznek félelmetesebbnek látszani a valóságnál.
Az ausztrál madárfajnak mind a hím, mind a tojó egyedei énekelnek, s amikor párba állnak, az éneküket és a mozdulataikat is összehangolják, mondta el Rob Magrath professzor, a Proceedings of the Royal Society B folyóiratban megjelent tanulmány egyik szerzője. Amikor párban énekelnek, úgy tűnik, a hasbeszélők illúziójával is élnek, hogy ettől a területre pályázó fajtársak számára ijesztőbb legyen az énekük, számolt be az Ausztrál Nemzeti Egyetem.
„Feltártuk, hogy a szarkapacsirták duettjét kísérő szárnymozdulatai felnagyítják az ének hatását, azzal, hogy megmutatják a hangok forrását” – magyarázta a professzor.
Dr. Paweł Ręk, a kutatás másik résztvevője hozzátette: „A hangos duettjük az a módszer, amivel jelzik a territóriumukat, és ennek még a hangszóróból lejátszott változatára is azonnal reagálnak a szomszédok.”
Azok a madárpárok, amelyek már hosszabb ideje együtt vannak, elképesztő összehangoltsággal és precizitással tudják előadni a duettjüket, s ezek a kiváló előadások a többi madár számára sokkal inkább ijesztőek, mint a kezdetleges, épp csak összeállt párok által énekeltek. Vagyis: a profi duett hatékonyabb területvédelmet biztosít a madárpárok számára. Mindemellett a szoros közelségben énekelt duettnek plusz elrettentő hatása is van, hisz a két madár erős egységét mutatja a többieknek.
Azonban a hallgatóság számára problémát okozhat az, hogy a hangok irányát kiderítsék, ezen segítenek a madarak a szárnycsapkodással. A kutatók a madár csapkodni képes robot-modelljei és hangszórók segítségével mérték fel a hatásokat a madarak helyzete és a csapkodás hatása közti kapcsolattal. Kiderült, hogy amikor a két csapkodó szárnyú „madár” egymás mellett volt, de a hangok közben távolabbról szóltak, ez a kombináció a többi madárból erőteljesebb választ váltott ki annál, mintha valóban egymás mellett énekelt volna a két madár – ez pedig illúzió.
Mind a szarkapacsirták, mind az emberek számára az elme diktálja azt, ahogyan a világot érzékeljük, s ez nem mindig a valóságot tükrözi. „Amikor a tévében látjuk, hogy valaki nyitogatja a száját, s közben a hangja a hangszórókból jön, mi az elménk konstrukciója hatására mégis úgy érzékeljük, mintha a látott személy beszélne” – magyarázta Magrath professzor. „Úgy gondoljuk, hogy a szarkapacsirták szárnymozgásukkal ugyanezt az illúzió jellegű hatást váltják ki s felerősíti a duettet.”
A valós helyzetben a madarak hangja a környezet egyéb zajai s a visszhangok miatt nehezen behatárolható helyről éri a szomszéd madarakat, a szárnymozgással viszont rámutathat a pár arra a helyre, ahonnan a hang árad. A hasbeszélők ugyanezzel az illúzióval érik el, hogy a közönség a mozgatott bábu felől, és nem a művész szájából érzékeli a hangokat.
ng24.hu
Kiemelt kép: DR PAWEŁ RĘK
Cikken belüli kép: Innaturalist
