50 rákosi viperát engedtek szabadon a Felső-Kiskunságban

0
97 megtekintés
Rákosi vipera - Fotó: Mizsei Edvárd - KNP
Swing Szerelem Szulák
Az első hónapban az önkéntesk reggeltől estig a területen tartózkodtak és puszta jelenlétükkel távol tartották a kígyókra veszélyt jelentő ragadozókat.

A rákosi vipera megőrzése érdekében életre hívott LIFE program egyik célja, hogy a születésüktől a Rákosivipera-védelmi Központban nevelkedett kígyók elfoglalhassák helyüket a természetben, ezért különleges pillanat, amikor végre szabadon engedhetik őket – írja a Kiskunsági Nemzeti Park.

Július végén a Felső-Kiskunságban két, előzetes vizsgálatok alapján alkalmasnak tűnő élőhelyi feltételeket biztosító gyepterületen összesen 50 rákosi viperát engedtek szabadon a nemzeti park munkatársai a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel közösen. Az egyik helyszín olyan terület, ahol magvetéssel gyeprekonstrukciót végzett a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, hogy növényfajokban gazdagabb, szerkezetileg változatosabb, összességében a rákosi vipera számára kedvezőbb élőhely alakuljon ki.

A rákosi vipera a növények takarásában mozog és általában zsombékok tövében napozik – Fotó: KNP

„Hogy a frissen elengedett viperák minél könnyebben tudjanak alkalmazkodni az új környezethez, a megszokott szabadtéri terráriumaikban búvóhelyet biztosító, kerámiából készült mesterséges telelőüregekből élőhelyenként ötöt előre letelepítettünk. Ezekbe az üregekbe helyeztük el a legalább 3-4 éves ivarérett egyedeket, akik között vemhes nőstény példányok is voltak. A mesterséges üregek fölé gyepszint magasságú védőhálók is kerültek, melyek távol tartják a ragadozókat az üreg bejáratának környékéről, hogy az élőhelyet még nem ismerő, eleinte bizonytalan állatok a ragadozóktól védve fedezhessék fel környezetüket. Ezt a védelmet próbáltuk időszakosan a teljes területre is kiterjeszteni, ezért az első hónapban önkénteseink reggeltől estig a területen tartózkodtak és puszta jelenlétükkel távol tartották a kígyókra veszélyt jelentő ragadozókat.”

A szabadon engedéssel a munka még nem ér véget, hiszen ezt követően is folyamatosan figyelemmel kísérik a viperák sorsát. A rendszeresen zajló terepi bejárások és felmérések során gyűjtött adatok segítségével a későbbiekben képet kapunk a kígyók túlélési arányáról és szaporodási sikeréről.

Rákosi vipera – Fotó: Mizsei Edvárd – KNP

Az elmúlt közel 20 évben összesen 723 rákosi vipera került 10 természetes élőhelyre a Duna-Ipoly, a Fertő-Hanság és a Kiskunsági Nemzeti Park területén.

A Kunpeszér mellett található Rákosivipera-védelmi Központban idén rekordszaporulat volt. Az április közepén megfigyelt párzások után, átlagosan 113 napos vemhességet követően, augusztus első három hetében 40 nőstény összesen 542 utódot (257 hím és 285 nőstény) hozott a világra. Az újszülött kisviperák átlagos súlya 2,5 g, testhossza 14,3 cm volt. Az átlagos alomméret 14 kisvipera volt, ami a korábbi évek átlag 10 utódos szaporulatát jelentősen felülmúlta. Három nőstény is 19 utóddal gyarapította a Központ rákosi vipera állományát. Külön érdekesség, hogy mindhárman először szaporodtak és az összesen 14, tenyésztésbe most először bevont, 4-5 éves nőstény ezt az értéket is meghaladóan, átlagosan 15 viperát fialt. Ez az eredmény jó megerősítése annak, hogy a terráriumok tavalyi felújítása és az új terráriumok kialakítása, valamint a bőséges táplálékkínálat valóban a tartási körülmények javulását eredményezték.