Vőlegényt kaptak a Miskolci Állatkert ritka szarvasai

0
443 megtekintés
Képünk illusztráció -Közép-ázsiai gímszarvas (Cervus elaphus bactrianus) (Bactrian deer) - Fotó: econews.com.au
Swing Szerelem Szulák
Közép-ázsiai gímszarvasokkal 2016. óta találkozhatunk a Miskolci Állatkertben. Az azóta itt élő tehenek most társat kaptak egy fiatal bika személyében, így az állatkert munkatársai bíznak benne, hogy egy év múlva már borjút is köszönthetnek a világ egyik legritkább szarvasainál – írja sajtóközleményében az állatkert.

A közép-ázsiai gímszarvas (Cervus elaphus bactrianus) a világ egyik legritkább szarvasának tekinthető. Természetes élőhelye Közép-Ázsia, pontosabban Kazahsztán, Üzbegisztán, Tádzsikisztán és Türkmenisztán, ahol elsősorban az Amu-darja és Szir-darja folyók ártéri ligeterdeiben honos. Mivel a két folyó között elterülő száraz, sivatagi, félsivatagi területek nem kedveznek a szarvasoknak, így viszonylag szűk területen találják csak meg életfeltételeiket.

A folyóvölgyek erdeinek irtása, valamint az állatok vadászata azt eredményezte, hogy az 1960-as évekre alig 300 közép-ázsiai gímszarvas élt az eredeti élőhelyén.

Bár egyedszáma ezt követően örvendetes gyarapodásnak indult, az igazi eredményt a 21. század hozta meg, amikor a szarvasoknak otthont adó országok és természetvédelmi szervezetek összehangolt védelmi programot dolgoztak ki az állatok élőhelyéül szolgáló erdők megóvására és az illegális vadászat visszaszorítására.

Képünk illusztráció -Közép-ázsiai gímszarvas (Cervus elaphus bactrianus) (Bactrian deer) – Fotó: Arkive

Így ma már újra több, mint 2000 egyede élhet Közép-Ázsia két legnagyobb folyama mentén, és számuk évről-évre gyarapodik.

Nem egyszerű a rendszertani besorolása

A közép-ázsiai gímszarvasok egyébként – a további két Belső-Ázsiában élő szarvasalfajjal egyetemben – ma is fejtörést okoznak az állatrendszertannal foglalkozó zoológusoknak. Mire eldőlni látszott az a korábbi kérdés, hogy inkább az európai gímszarvasokkal alkotnak egy fajt (Cervus elaphus), ellentétben a Kelet-Ázsiában élőkkel, addigra újabb feltételezés látott napvilágot a szakemberek körében, mely szerint az Ázsia középső területein élő három alfaj, köztük a közép-ázsiai gímszarvas is önálló fajt (Cervus hanglu) alkot. Az mindenesetre első ránézésre is feltűnő, hogy kismértékben ugyan, de másabb megjelenésű, mint a hazai erdőkben is élő európai gímszarvas:

a közép-ázsiai gímszarvas valamivel kisebb termetű, szőrzete pedig világosabb, szürkés vagy sárgásbarna. A Miskolcra újonnan érkezett egyed esetében ez kifejezetten jól látszódik, ő ugyanis a korábban is itt élő egyedektől is világosabb szőrzetet visel.

Közép-ázsiai gímszarvasok (Cervus elaphus bactrianus) (Bactrian deer) – Fotó: Miskolci Állatkert és Kultúrpark – Veress Tamás

Az európai állatkertekben élő közép-ázsiai gímszarvasokat az Európai Törzskönyvben (ESB) tartják nyilván. Ennek adataiból kiderül, hogy nem csak a természetben, hanem az állatkertekben is ritkán lehet találkozni ezekkel a szarvasokkal:

mindössze 9 intézményben alig több, mint 60 egyede él.

Viszontagságos utazás

A fiatal, kétéves hím állat igen hosszú utat tett meg, mire Miskolcra érkezett, hiszen Skóciában, a Highland Wildlife Parkban született, onnan utazott három nap alatt több mint 2800 km-t. Szülőhelyén kapta az Aymen nevet, jelentése „szerencsés”, „áldott”.

Közép-ázsiai gímszarvas (Cervus elaphus bactrianus) (Bactrian deer) – Fotó: Miskolci Állatkert és Kultúrpark – Veress Tamás

Az állat jelenleg kevésbé tűnik vonzó szarvasbikának, hiszen a szokásos tavaszi vedlése eredményeképp szőrzete most kicsit ütött-kopott, ráadásul a szállítást megelőzően, az esetleges balesetek elkerülése végett agancsát is le kellett fűrészelni. Azonban az ősszel esedékes párzási időszakban már teljes pompájában, új agancsot növesztve fog udvarolni a teheneknek, mégpedig a remények szerint eredményesen, hogy egy év múlva borjaknak is örülhessenek az állatkert dolgozói és látogatói a ritka szarvasok körében.

A Miskolci Állatkertben a közép-ázsiai gímszarvasokkal együtt összesen négy szarvasfajt mutatnak be: az ugyancsak Ázsiában honos, a kipusztulástól szintén a természetvédelmi erőfeszítéseknek köszönhetően megőrzött David-szarvast, az északi sarkvidék népei által háziállatként is hasznosított rénszarvast, valamint a Magyarországon vadon is előforduló dámszarvast.

Forrás: miskolczoo