Változatos programokkal vár a vadvilág napján a Fővárosi Állatkert

0
268 megtekintés
Kép: zoobudapest.hu
Swing Szerelem Szulák
Látványetetésekkel, állattréningekkel, játékos ismeretterjesztő programokkal, valamint gyerekeknek és tanulmányi csoportoknak szóló belépési kedvezményekkel várja a látogatókat pénteken, a vadvilág napján Fővárosi Állat- és Növénykert.

Az ENSZ kezdeményezésére minden évben március 3-án tartják szerte a világban a vadvilág napját, amely a vadvilágra és a fennmaradását fenyegető veszélyekre hívja fel a figyelmet.

Mint írják, 1973-ban március 3-án írták alá a veszélyeztetett állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó úgynevezett washingtoni egyezményt (CITES), aminek az idei évben ünnepelik az 50. évfordulóját.

Az alkalomból a budapesti állatkertben 14 állomáson várják a látogatókat. A Jane Goodall Intézet például „főemlősmentő állomással” települ ki az emberszabásúak házához, az Agrárminisztérium pedig azt mutatja be, hogyan segíti már ötven éve a washingtoni egyezmény a veszélyeztetett fajok védelmét. Más állomásokon kézbe vehető „állati alkatrészekkel”, a beporzókkal, az ízeltlábúakkal vagy az állatkertben zajló vadállatmentő munkával lehet megismerkedni.

Kép: zoobudapest.hu

Délelőtt 10 és délután 2 között 11 látványetetés és állatbemutató várja az érdeklődőket, egyebek mellett a sörényes hangyászoknál, a perzsa leopárdoknál és a szibériai tigriseknél, valamint a gorilláknál, a keáknál, az oroszlánfókáknál, a zsiráfoknál, a rákosi viperáknál, a tarvarjaknál, az elefántoknál és a Cápasuliban.

A változatos programok mellett az állatkert belépési kedvezménnyel is készül elsősorban tanulmányi csoportoknak és azoknak a 18 éven aluli látogatóknak, akik állatos vagy növényes arcfestéssel, állatos maszkkal, álarccal vagy plüssállattal érkeznek.

Kép: zoobudapest.hu

További részletek: ITT

A városligeti intézmény több partnerszervezettel együttműködve szervezi a programokat. A partnerek között van az Agrárminisztérium Biodiverzitás- és Génmegőrzési Főosztálya, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Herman Ottó Intézet, illetve a Vadonleső program, a Jane Goodall Intézet, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, valamint a környezeti neveléssel foglalkozó Farkaskölykök Ifjúsági Egyesület – áll a közleményben.

MTI, zoobudapest.hu