Változatos madárvilág vette birtokba a Duna egykori árterét a magyar-horvát-szerb hármas határ közelében

0
177 megtekintés
Képünk illusztráció - Nagy kócsag (Ardea alba) - Fotó: Pixabay
Swing Szerelem Szulák
Változatos madárvilág jelent meg a tavaly több mint háromszázmillió forintos élőhely-megújításon átesett dávodi Földvári-tó és a Karapancsai erdei-tavak környékén – közölte a munkálatokat megvalósító, a területet kezelő Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNPI).

A Bács-Kiskun megye délnyugati részén, a magyar-horvát szerb hármas határ közelében lévő tavak rehabilitációjának kivitelezési munkái 2020-ban zajlottak le a Környezeti és energiahatékonysági operatív program (Kehop) támogatásának segítségével.

A két kiemelkedő jelentőségű, öt tóegységből álló természetvédelmi terület megújítása során kikotorták a tavakat és a hozzájuk tartozó csatornákat, emellett felújították a vízutánpótlást biztosító műtárgyakat.

A munkálatoknak köszönhetően vízzel telt meg a Karapancsai erdei-tavak legnagyobb tóegysége és a vízrendszer többi eleme is, lehetőséget adva a változatos, vizes élőhelyekhez kötődő fajok megjelenéséhez és megtelepedéséhez.

A Dávodi Földvári-tó egyik tóegységénél a telepesen fészkelő madárfajok, például kócsagok, zavartalanul kezdhettek a költéshez – ismertették a DDNPI közleményében.

Képünk illusztráció – Szárcsa (Fulica atra) fiókáival – Fotó: Pixabay

Közölték:

a két másik tóegység kotrásával létrejött nagy kiterjedésű, nyílt vízfelületen változatos madárvilág – így cigányréce, böjti réce, szárcsa, nyári lúd – jelent meg táplálkozni, illetve több faj is költéshez kezdett a part menti növényzetben.

Jelezték azt is, hogy késő tavasszal már a nyári ludaknak tojásos fészekaljait figyelték meg, nagy számban voltak jelen szárcsák és rendszeresen megjelent vadászni a rétisas is a területen.

MTI