Újra kúszósül baba született Miskolcon

0
58 megtekintés
Észak-amerikai kúszósül (Erethizon dorsatum) vagy urzon kölyök - Fotó: miskolczoo.hu
Swing Szerelem Szulák
A hazai állatkertek között igazi kuriózumnak számít, hogy szaporodik ez a faj, ráadásul korábban is csak a Miskolci Állatkert büszkélkedhetett azzal, hogy ez a különleges rágcsálófaj utódokat nevelt. Most három év kihagyást követően, idén újra kölyköt köszönthettek a kúszósülök kifutójában – olvasható az Állatkert oldalán. Forest pedig, ahogy egy kölyökhöz illik, olvadás aranyos.

Mint írják, az észak-amerikai kúszósül (Erethizon dorsatum) baba mintegy 7 hónapos vemhesség után, nagyon fejletten jön a világra. A legifjabb urzon (a faj másik elnevezése) április utolsó napjaiban született, és már az első napon is próbált a fára felkapaszkodni. A szülei jellegzetességét képező, a fekete szőrme alatti tüskék is nagyon korán, alig pár órásan már védelmet jelentenek az utód számára. A természetben a nőstény szinte kizárólag éjszaka keresi fel a kölyköt, hogy anyatejjel táplálja, az állatkertben azonban természetesen napközben is gyakran követi anyját az ifjú csemete. A jelenlegi kúszósül párnak ő az első kölyke, aki az első vizsgálatok alapján hímnek bizonyult. Gondozóitól pedig a Forest nevet kapta.

Észak-amerikai kúszósül (Erethizon dorsatum) vagy urzon kölyök – Fotó: miskolczoo.hu

Habár, a szinte egész Észak-Amerikát magába foglaló elterjedési területén gyakori állatfajnak számít – egyes helyeken, mint gazdasági kártevő, létszámát gyérítik is – állatkertekben azonban ritkának számít: a nyilvántartások szerint Európában alig több, mint 40 állatkertben, Magyarországon pedig csak a Miskolci Állatkertben lehet velük találkozni. A szaporulat pedig még ritkább: kontinensünkön jelenleg mindössze 9 idén született kis kúszósül nevelkedik.

Észak-amerikai kúszósül (Erethizon dorsatum) vagy urzon kölyök – Fotó: miskolczoo.hu

A korábban itt nevelkedett kúszósül kölykök kölykök közül volt, aki Lengyelországba vagy éppen Szlovákiába, míg mások Németországba vagy Franciaországba kerültek. A most világra jött kölyök a nyári hónapokat természetesen még anyja mellett tölti, azt követően azonban ő is elköltözik majd egy másik állatkertbe.