Új párt kapott Gio, az ország egyetlen szumátrai tigris hímje

0
547 megtekintés
Swing Szerelem Szulák

Új szumátrai tigris érkezett a Nyíregyházi Állatparkba. A tízéves nőstényt a parkban élő nyolcéves hím új „feleségének” szánják a szakemberek.

A Gio névre keresztelt hím 2014-ben még a rotterdami állatkert lakója volt és az Európai Fajmegőrzési program keretében szállították át a nyírségi nagyvárosba – mondta el Révészné Petró Zsuzsa, az állatpark szóvivője-osztályvezetője az MTI-nek kedden.
A program fajkoordinátora 2015-ben helyezett ki egy holland tenyésznőstényt a kiváló genetikai adottságokkal rendelkező Gióhoz, ám nászuk nem hozta meg a várt utódokat, így most a program egy újabb nőstényt javasolt a fajmegőrzés szempontjából rendkívül értékes hímhez.
Az új „feleség”, a tízéves Zoja Varsóban született, eddig Franciaországban élt és pár hete a Nyíregyházi Állatpark lakója. A karanténidőszak után ismerkedett meg párjával, akinek gondozói folyamatosan figyelték a két tigris találkozását, mivel az összeszoktatás alatt olykor agresszió is előfordul.

Révészné Petró Zsuzsanna megjegyezte: aggodalmuk azért is volt jogos, mert a közelmúltban már volt halálos találkozás a faj egyedei között, február elején a londoni állatkert nőstény szumátrai tigrisét ölte meg az első randevún „vőlegénye”, egy külföldi állatkertből hozott hím. Négy nappal később pedig a Longleat szafariparkban egy nőstény szibériai tigris pusztult el állatok egymás közötti viadalában, amikor valahogy bejutott egy tenyészpár kifutójába.
A jelek szerint Nyíregyházán nem kell ettől tartani, Gio folyamatosan, érdeklődve követi az egyelőre még a kifutóval ismerkedő Zoját. A szakemberek remélik, hogy az ivarzási időszakban fogamzóképes lesz a nőstény, nászukból pedig később utód születik – tette hozzá a szakember.
A szumátrai tigris a ma élő legkisebb és legdélebbre élő tigrisalfaj. Vadon élő egyedei kizárólag az Indonéziához tartozó Szumátra szigetének alacsonyan fekvő területein és hegyi erdőségeiben fordulnak elő. Magányosan vadásznak, zsákmányuk főként a közepes termetű növényevők közül kerül ki.
Az állatok a természetes élőhelyeik elpusztítása és az orvvadászat miatt kerültek a súlyosan veszélyeztetett fajok közé. Míg az 1970-es években a szabadon élő állatok számát ezer egyed körülire tették, 1996-ban a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) nagyjából 250-re becsülte a szumátrai tigrisek számát, ezért az alfajt a kihalástól közvetlenül veszélyeztetett kategóriába sorolta.
Jelenleg mindössze négyszáz példány él szabadon, a világ állatkertjeiben körülbelül háromszázat tartanak.
A sóstógyógyfürdői állatpark egyik büszkeségei a ritka nagymacskák, a látogatók már négy tigrisalfajt – a szibériait, a fehér bengálit, a malájt és a szumátrait – nézhetnek meg Nyíregyházán.

Forrás: MTI