Több mint kétezer kék vércse gyülekezik a Körös-Maros Nemzeti Parkban

0
227 megtekintés
Gyülekező kék vércsék - Fotó: Szél Antal István - KMNP
Swing Szerelem Szulák
A Kárpát-medence minden ismert gyülekezőhelyét felölelő szinkronszámlálások adatai alapján ezen a héten tetőzik az Afrikába készülő kék vércsék száma a régióban. A Körös-Maros Nemzeti Park pusztai területein 14 ismert éjszakázóhelyen 2253 példányt regisztráltak a szakemberek szerda délutáni, összehangolt megfigyeléseik során – adta hírül a nemzeti park

Mint írják, a kék vércsék a nemzeti park több részterületén is költenek. Idén a szokásosnál hűvösebb tavaszi időjárás miatt kitolódott a tojásrakásuk időszaka, így fiókáik is csak később repültek ki. A klasszikus május közepi költéskezdéshez képest egy teljes hónappal megkésett a párok jelentős része. A június-júliusi hőségben pedig sok fészekalj elmaradt a fejlődésben mivel a táplálék-ellátottság sem volt kiegyenlített.

Összességében mintegy 400 pár kék vércse költött ezen a nyáron a Körös-Maros Nemzeti Parkban és jellemzően 2-3 fióka repült ki fészekaljanként.

A korábbi évekhez hasonlóan a legerősebb kolóniák Cserebökényben, a kardoskúti Fehér-tó térségében és a Csanádi pusztákon alakultak ki.

Tojó és hím kék vércse Fotó: Lóki Csaba – MME

A fiókák kirepülését másfél hónapos felkészülés követi, amikor a fiatal és idősebb egyedek szétszóródott, vegyes csapatai a nappali órákban vadászattal, táplálékszerzéssel vannak elfoglalva, de alkonyatkor egy-egy pusztai facsoportnál gyülekeznek éjszakára kisebb-nagyobb csapatokba sűrűsödve.

A szeptemberi időszakban a hazánktól keletre költő kék vércsék közül is sokan a Kárpát-medence síkvidéki területeit választják, hogy erőt gyűjtsenek hosszú vándorútjukra.

Számuk jellemzően szeptember derekán tetőzik, ahogy ezt a héten a Körös-Maros Nemzeti Park éjszakázóhelyein regisztrált 2253 példány is jól illusztrálja. Érdekesség, hogy a legnépesebb gyülekezőhelyek nem feltétlen a legjobb költőhelyeken alakulnak ki.

A Dévaványai-Ecsegi pusztákon idén nyáron is csupán néhány pár kék vércse költött, de az egyik facsoporton most 1400 egyedet számoltak a szakemberek.

A legkitartóbb példányok végül október első hetében kelnek útra, hogy nagyjából egy hónap alatt átrepüljenek a Földközi-tenger, a Szahara és az esőerdők rengetege fölött és megkezdjék jövő áprilisig tartó délnyugat-afrikai telelésüket.