Több mint háromezer madár hangját képes azonosítani ez a telefonos alkalmazás

0
515 megtekintés
Swing Szerelem Szulák

Kísérletek igazolják, hogy az app kifejezetten megbízható adatokat szolgáltat.

Az ingyenes, gépi tanulást használó BirdNET app több mint 3 ezer madár hangjának azonosítására alkalmas – olvasható a Phys.org-on megjelent közleményben. Az alkalmazás megbízható tudományos adatokat állít elő, és segítheti a citizen science kutatási megközelítést, amelyben a közösség tagjai segítenek a vizsgálatokban.

Connor Wood, a Cornell Egyetem munkatársa és kollégái egy új tanulmányban ismertetik a BirdNET-et és annak előnyeit. Ahhoz, hogy a felhasználók azonosíthassák a madárhangot, az alkalmazásban a felvételre kell nyomniuk, az app ezt követően mesterséges intelligencia révén ismeri fel az adott fajt.

 

Stefan Kahl, a Cornell Egyetem szakértője és a technikai fejlesztés vezetője szerint a tervezésnél pontos algoritmusra és egyszerű felhasználói felületre törekedtek. Az alkalmazás 2018-as elindítása óta 2,2 millióan járultak hozzá az adatgyűjtéshez. A korábbi verzió kevesebb mint ezer madár felismerésére volt képes, a mostaniban viszont már több mint 3 ezer faj érhető el.

Hogy felmérjék a rendszer pontosságát, négy kísérletet folytattak, az adott témákra vonatkozóan hagyományos tudományos eszközök révén már vannak biztos eredmények. A vizsgálatból kiderült, hogy a BirdNET adatai illeszkednek az észak-amerikai és európai énekesmadarak „dialektusainak” mintázatához, illetve mindkét kontinensen jól bemutatják az állatok vándorlását.

Wood szerint az egészben a legizgalmasabb az, hogy bárki hozzájárulhat a madarak kutatásához és megóvásához, csupán egy telefonra és az alkalmazásra van szükség. Az app iOS-re és Androidra egyaránt elérhető.

Forrás: Ng24.hu

Képek: pixabay