Több mint 100 tacskó bulizott együtt Nyíregyházán

0
2 682 megtekintés
Kép: flashcoo.com
Swing Szerelem Szulák
Augusztus első vasárnapján rendezték meg a 2. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tacskó Találkozót a megyeszékhelyen. Az Erdei Tornapályán összegyűlt földszintes ebek és gazdáik színes programokon vehettek részt, a legszebbek pedig az élmények mellett értékes ajándékcsomagokkal tértek haza.

A rendezvényen az első száz tacskó ajándékot kapott, így sajnos egy páran jutalomfalat nélkül maradtak, ugyanis több mint 110 tacskó, illetve tacskó keverék gyűlt össze 2019. augusztus 4-én a szabolcsi találkozón. A neve ellenére nem csak a megyéből érkeztek virslikutyák, hanem Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád megyéből, de még Budapestről és Szlovákiából is ellátogattak Nyíregyházára a fajta szerelmesei. A találkozó legidősebb tacsija a nyíregyházi Sunny volt, a maga 13 évével.

Volt rövid, szálkás és hosszúszőrű, méret szerint normál, törpe és kaninchen, szín szerint pedig fekete-cser, barna és egészen különleges színváltozatúak is. A rendezvény nyitott szellemét mutatja, hogy nem csak a tacskószerű kutyusok látogattak el a találkozóra. Többek között csivava, whippet, schnauzer, orosz agár és vizsla is fel-felbukkant a sok apró eb között.

A tacskók több versenyszámban is megmérettettek a nap folyamán. A Leghosszabb kutyusnak Stoki bizonyult, míg a Mentett/Keverék kategóriában Masnit választották a legszebbnek. A Felnőtt fajtatiszta tacskóknál Bors lett az első helyezett, a Kölykök közül pedig épp a Szlovákiából érkező Daphnera esett a zsűri választása.

A versenyek között bemutatók szórakoztatták a közönséget. Láthattak többek között agility,  mantrailing, engedelmes és trükkbemutatókat is.

Az eseményen tiszteletét tette Kalán kutya is, akit a közösségi médiában nagyon sokan követnek és általa az örökbefogadás, illetve az ideiglenes befogadás szépségeibe is bepillantást nyerhetnek.

A témával természetesen az Állatbarát Alapítvány és az Eszkuláp Állatvédő Egyesület standjánál is találkozhattak az arra fogékonyak. Remélhetőleg az ebek, illetve gazdáik között ismeretségek, akár életre szóló barátságok is születtek. Már többen jelezték: alig várják a harmadik Szabolcsi Tacsi Talit!