Súlyosan veszélyeztetett kéktorkú arákat sikerült felnevelni a Szegedi Vadasparkban

0
160 megtekintés
Swing Szerelem Szulák
A kéktorkú ara az egyik legveszélyeztetettebb madárfaj a Földön, vadon mindössze legfeljebb 300 kifejlett egyede él már csak a Természetvédelmi Világszövetség vörös listája szerint. Európa állatkertjei fajmentő tenyészprogram keretében próbálják megőrizni a kihalással veszélyeztetett papagájt, ebben a programban vesz részt a Vadaspark is 2014 óta. Ennek ismeretében mondhatjuk ki, hogy igazi szenzációnak számít, hogy két fiókáját is sikerült felnevelni. Jelenleg még a Vadaspark hátterében tartózkodnak, de rövidesen a látogatók is találkozhatnak velük.

Bolívia viszonylag kis területén él ez a viszonylag kisméretű arafaj, erdőkben, fás szavannákon, ültetvényeken fordul elő, többnyire víz közelében. Leginkább pálmák termésével, magokkal, bogyókkal és gyümölcsökkel táplálkozik, időnként kiegészítve az étrendjét kisebb állatokkal. A múlt században még leginkább az illegális vadbefogás és állatcsempészet veszélyeztette, jelenleg az élőhelyének pusztulása, többek a között az élelemre és költésre alkalmas fák kivágása a legelőnek szánt területeken jelenti a fő problémát. A kutatók mindössze 200-300 közöttire becsülik a kifejlett egyedek számát.  A kéktorkú arák monogám párokban élnek, évente egyszer költenek 1-3 tojást (ha valami miatt a tojások nem kelnek ki, akkor újrázhatnak).

Az európai fajmentő tenyészprogram (EEP) sikerét mutatja, hogy immár közel 160 kéktorkú ara él a kontinens állatkertjeiben. Szeged 2014-ben lépett be a programba, amikor egy izraeli állatkertből fogadott egy párt. Sajnos, a szülök még nem nevelték első fészekaljukat, így közbe kellett avatkoznunk, a két fiókát szakember vette pártfogásába. Mint a fotókon is látható, sikerrel. Jelenleg az állatkert háttérhelyiségében tartózkodnak, idővel azonban a látogatók is megtekinthetik őket.

Fotók: Endrédi Lajos

Forrás: szegedi vadaspark