A vadiúj beköltöző hüllő és nem szivarozik. Cserébe kellően csinos és nem is olyan pici gyíkocska. A kubai sziklaleguán (Cyclura nubila) Kuba sziklás partvidékén és a főszigetet körülvevő mintegy 4000 szigeten található meg, illetve immáron a Fővárosi Állatkert Mérgesházában.
A kubai sziklaleguán kifejezetten nagynak mondható, átlagos testhossza 40 cm, a fejétől a farka tövéig. De a Guantánamói-öböl haditengerészeti bázisán találtak már 1,6 méter hosszú hímet is, a nőstény egyedek mérete ennek kétharmada volt.
Elsősorban növényekkel táplálkozik, de néha azért állati eredetű táplálék is szerepel az étlapján. A dögevés sem idegen tőle, sőt már kannibalizmust is megfigyeltek ennél az állatfajnál, bár ilyesmire alighanem csak rendkívüli körülmények között kerül sor – írja az Állatkert.
![](https://zoozoo.hu/wp-content/uploads/2023/12/kubai-sziklaleguan-zoobudapest.jpg)
Érdekesség, hogy a kubai orrszarvúleguánok vastagbelében jelentős mennyiségű fonálféreg tanyázik, ez azonban mégsem nevezhető kóros állapotnak, mert a szóban forgó fonálférgek úgy tűnik, nem élősködők, hanem a gazdaszervezet számára is előnyös szimbiózisban élnek, ugyanis segítenek a növényi táplálék cellulóztartalmának megemésztésében. A kérődzők ugyanezt a bendőjükben található mikróbák segítségével végzik.
![](https://zoozoo.hu/wp-content/uploads/2023/12/15273099587_81a4231500_c.jpg)
Megjelenését tekintve, a hím kubai szilaleguán bőrének színe a sötétszürkétől a téglavörösig terjed, addig a nőstények bőre olajzöld, sötét csíkokkal vagy sávokkal. Mindkét nem végtagjai feketék, halványbarna, ovális foltokkal és tömör fekete lábfejekkel. A fiatal egyedek általában sötétbarnák vagy zöldek, testüket halvány, sötétebb csíkok vagy foltok tarkítják 5-10 átlós keresztirányú sávban. Ezek a szalagok beleolvadnak a test színébe, ahogy az állat egyre idősebb lesz. Mindkét nem hord egy nyaka alatt lógó lebernyeget, a hátán egy sornyi tüske figyelhető meg a vastag farkáig.
![](https://zoozoo.hu/wp-content/uploads/2023/12/18853104440_33cf8f33ab_c.jpg)
Mivel a kubai sziklaleguán természetes élőhelyén ritkulóban van, a Természetvédelmi Világszervezet (IUCN) sebezhetőnek minősített a faj helyzetét.
![](https://zoozoo.hu/wp-content/uploads/2023/12/33245783690_7b3e8e7b02_c.jpg)
Mint írják, a Mérgesházban a földszinten alakítottak ki egy tágas férőhelyet az egyik kubai orrszarvúleguánnak, méghozzá úgy, hogy több infralámpás napozóhely közül is választhat. Általában a kisebbik betekintőablaknál lévő, illetve a mászófa fölé függesztett lámpa alatt szeret sütkérezni.