Rákosi viperákat telepítenek vissza a szakemberek a Hanságba, az évek óta futó program keretében a héten újabb egyedeket engedtek szabadon a Lébény közelében lévő zárt és biztonságos gyepterületen – írja a Kisalföld.
A Kiskunsági Nemzeti Park területén 2004 óta működő Rákosivipera-védelmi Központban ellenőrzött körülmények között nevelik a hansági állományból származó rákosi viperák utódait.
A rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis) egy kizárólag Magyarországon előforduló, rendkívül ritka mérgeskígyó-alfaj, a Kárpát-medence faunájának elismerten legveszélyeztetettebb állata.
Ha itt nem tudjuk megvédeni, ez a faj kihal, eltűnik a Földről. Kötelességünk biztosítani a jövőjét és büszkék is lehetünk rá, hogy ilyen állatunk csak nekünk van.
–Ha nem segítenénk évek óta, már egy sem élne – mondta Kulcsárné Roth Matthaea, a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatója.
– „Munkánk során a kígyókkal szemben az emberekben gyakran ösztönös irtózást tapasztalunk, pedig a rákosi viperában nincs semmi félelmetes. Nem nagyon nő meg félméteresnél nagyobbra, s csupán ujjnyi vastag. Bár van méregfoga, gyenge mérgét a tápláléka – sáskák, apró rágcsálók – elejtésére használja, embert azért sem mar meg, mert csak azokkal találkozik, akik épp vele foglalkoznak” – mondja Pellinger Attila, a Fertő–Hanság Nemzeti Park természetmegőrzési osztályának vezetője.
Az évek óta kitelepített kígyókból kevés éli túl az első évet, madarak, rókák, borzok táplálékaivá válnak. De természetesen a kígyók veszélyeztetett helyzetét, mint mindig, az ember okozta. A rákosi viperát a múlt században az intenzív mezőgazdálkodás, így az élőhelyeinek eltűnése és a félelemből adódó szándékos pusztítás a kihalás szélére sodorta, pedig a rákosi vipera is éppen olyan fontos része a hazai faunának, mint más, közismertebb és közkedveltebb állatfajok.
Az EU Life+ programja támogatja a rákosi vipera megmentését, aminek kiskunsági központjában több száz kis kígyó született már. Több visszatelepítés volt az elmúlt években, elsősorban a Kiskunsági Nemzeti Parkban, de a Hanságban is. A nagyobb példányok jeladót kaptak, ennek segítségével a kutatók nyomon követhetik a szabadon engedett kígyók mozgását, szokásait, ezeket megismerve a védelmi munka is hatékonyabb lehet.
Átalakítottuk a természetet, most egy talpalatnyi helyet próbálunk biztosítani számukra a túléléshez
– foglalja össze a munka lényegét Halpern Bálint, a viperavédelmi program vezetője.
A kígyó félénk, rejtőzködő életmódja és alacsony példányszáma miatt marásra rendkívül ritkán kerül sor, ráadásul a rövid méregfogakon keresztül fecskendezett kis mennyiségű, gyenge méreg hatása megközelítőleg egy méh csípésével azonos. Az pedig, hogy csak úgy összefussunk vele a természetben, szinte lehetetlen. Még a szakemberek számára is, akik pontosan tudják hol keressék, hosszú órákba telik (van, hogy akár tíz órába is), míg találnak egy példányt.
