Nyolcvan kerecsenfióka kelt szárnyra a Körös-Maros Nemzeti Parkban

0
39 megtekintés
Kerecsensólyom (Falco cherrug) - Fotó: Flickr
Swing Szerelem Szulák
Idén nyolcvan kerecsensólyom fiókát neveltek fel a szülőpárok a Körös-Maros Nemzeti Park működési területén. A Kígyós-Ugrai Tájegységen kiemelkedő eredmény született, másutt a tavalyinál kevesebb lett a fiókaszám – írja a nemzeti park.

Mint írják, a Kígyós-Ugrai Tájegységen ebben az évben 12 költőpárt regisztráltak, ez hárommal több a tavalyinál. A költési eredmények is igen jók lettek, ugyanis a 12 párból 11 fiókát nevelt, mindössze egy fészkelés lett sikertelen. A 11 fészekből összesen 41 fióka repült ki, illetve még néhány párnál folyamatban van a kirepülés. Az átlagos fiókaszám 3,7, ami kiemelkedően jónak mondható. Mindegyik pár nagyfeszültségű oszlopra helyezett mesterséges fészekben költött (11 költőládában, 1 pedig költőtálcában).

Kerecsensólyom (Falco cherrug) – Fotó: Halász-Szegedi Fruzsina – KMNP

A Kardoskúti Tájegység területén 2022-ben 14 pár kerecsensólyom kezdett költésbe, s végül 10 fészekből összesen 26 fióka repült ki.  Voltak egy-, két-, három-, sőt négyfiókás fészekaljak is. A tíz zárt költőládából csak egy esetben hiúsult meg a költés, a négy nyitott költőtálcából azonban csak egy helyen repült ki fióka. Az idei átlagos fiókaszám 2,6, a korábbi években ez magasabb volt.

A Dévaványai Tájegységen tavasszal hét revírt foglaltak kerecsenek, de végül csak négy fészekben lett sikeres a költés. Érdekesség, hogy itt csupán egy pár nevelte fel fiókáit mesterséges költőládában, három pedig természetes fészekben (parlagi sas illetve rétisas fészkében). Két fészekben három, egyben kettő, egyben pedig csupán egyetlen fióka nevelkedett fel.

Kerecsensólyom (Falco cherrug) – Fotó: Flickr

A Makói Tájegységben idén a korábbinál kevesebb, csupán két kerecsensólyom-pár költött. Az egyik a Montág-pusztán, a másik a Királyhegyesi-pusztán nevelt fel 2-2 fiókát. Mindkét pár magas feszültségű villanyoszlopra helyezett költőládát választott.

A kerecsensólyom fiókák általában május végén, június elején, 47 napos koruk tájékán repülnek ki a fészekből. Néhány hónapig még a szülőkkel maradnak, hogy megtanulják tőlük a zsákmányszerzés fortélyait.