Nem mindegy hogyan szólunk az állatokhoz

0
183 megtekintés
Swing Szerelem Szulák

A kutatók lovakat és disznókat vizsgáltak, és izgalmas eredményekre jutottak.

Egy új tanulmány alapján nagyon nem mindegy, hogy hogyan beszélünk az állatokhoz – számol be a Koppenhágai Egyetem oldala. Az eredmények azt mutatják, hogy a lovak, a sertések és vadlovak meg tudják különböztetni fajtársaik, közeli rokonaik, sőt az emberek pozitív, illetve negatív hangjait.

Anne-Laure Maigrot, a Zürichi Svájci Szövetségi Műszaki Intézet munkatársa és kollégái házi állatoknál és vad rokonaiknál vizsgálták, hogy képesek-e felismerni a pozitív és negatív töltetű hangokat. A sertéseknek vaddisznók, a házi lovaknak pedig Przewalski-lovak hangját játszották le – és fordítva –, a példányokat pedig emberi beszédnek is kitették. Az állatok változatos mértékben, de felismerték a különbségeket, és egyedül a vaddisznók nem reagáltak eltérően a pozitív, illetve negatív emberi beszédre. A házi állatok esetében úgy kerülték el, hogy felismerjenek esetleges szavakat, hogy halandzsát hallgattattak velük.

„Eredményeink azt mutatják, hogy ezekre az állatokra hatással vannak a hangunkat megtöltő érzelmek, amikor nekik vagy a közelükben beszélünk” – mondta Elodie Briefer, a Koppenhágai Egyetem biológusa. Mint hozzátette, az állatok erőteljesebben, általában gyorsabban reagáltak a negatív beszédre.

A vizsgálat egyik célja az úgynevezett érzelmi fertőzés elemzése volt. Ez egy olyan jelenség, amikor egy egyed átvesz egy másik egyed által kifejezett érzelmet. Viselkedésbiológiában ez a fajta reakció az empátia első lépése. A tanulmány egyértelműen nem tudta kimutatni az érzelmi fertőzést, de az adatok azt sugallják, hogy beszédünk befolyásolja az állatok érzelmeit és így a jólétüket is.

Az eredmények hozzájárulhatnak az állatok empátiájának, valamint érzelmeinek alaposabb megismeréséhez. Emellett a jólétük javításában is segíthet.

NG24.hu

Kiemelt kép: pixabay