Nádasaink rejtőzködő nagymesterei, költenek a vörös gémek

0
46 megtekintés
Vörös gém (Ardea purpurea) - Fotó: Flickr
Swing Szerelem Szulák
Idén legalább három pár vörös gém költ a Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületén fekvő apátfalvi bányatavaknál. Ezek a madarak a rejtőzködés nagymesterei – írja a nemzeti park

Vannak olyan gémféléink, amelyekkel gyakran lehet találkozni, könnyen szem elé kerülnek. Ilyen például a nagy kócsag és a szürke gém. Ugyanakkor vannak sokkal rejtőzködőbb életet élők, amilyen például a vörös gém. A nagy kócsaghoz hasonlóan ez a faj is a nádasokban költ, de jóval ritkább. Idén azonban – eddigi megfigyelések alapján -, legalább három pár költ az apátfalvi bányatavak nádasaiban, színesítve ezzel az ottani madárfaunát.

Vörös gém (Ardea purpurea) – Fotó: Flickr

A vörös gémek ritkán hagyják el a tavak nádas szegélyét, ezért nehéz őket megfigyelni. Bent, a vízből kinövő nádasban elbújva lesik áldozatukat, egy helyben állva várakoznak, hogy eléjük ússzon egy hal, béka vagy egyéb, hasonló méretű vízi állat. Tollruhájuk is nagyban alkalmazkodott ehhez a lesben álló, rejtőzködő életmódhoz.

Vörös gém (Ardea purpurea) – Fotó: Flickr

Hátuk palaszürke, a hasi oldaluk viszont az egész testen végighúzódó, hosszanti csíkos mintázatú, melyben a vörös, a sötétbarna, a világosbarna és a fekete különböző árnyalatai váltakoznak. Ez jó rejtő színt kölcsönöz a madárnak a szintén hosszú, szálas nádi növényzetben. Erre a mimikrire még jobban rájátszik a vörösgém azzal, hogy ha veszélyben érzi magát, akkor a bölömbikához hasonlóan teljesen függőlegesen tartja a nyakát, égnek mereszti a csőrét, s még hajladozik is, mint a nádszál. Ilyenkor nagyon nehéz észrevenni.

Az apátfalvi bányatavak környéke szabadon látogatható terület, melyet a Makó és Apátfalva között haladó túraútvonal is keresztez. Érdemes arrafelé tenni egy sétát, mert nagyon sokféle madarat, köztük vörös gémet is megfigyelhetnek az érdeklődők az anyaggödrök nádasaiban.