Molnárfecske fiókákat dobáltak szét Túrkeve főterén

0
1 422 megtekintés
Kép: Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság - Facebook
Swing Szerelem Szulák
Vajon tényleg csak ennyit ér egy fecske élete…?!! A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálata lakossági bejelentést kapott, hogy Túrkevén a Petőfi téren összesen 12 példány fecske fióka hever a fűben és a járdán – tette közzé a Park a Facebook oldalán.

A helyszínen egyértelműen megállapítható volt, hogy a molnárfecske fiókák nem maguktól kerültek oda, hiszen az egyik közeli lakás ablakaiban frissen eltávolított molnárfecske fészkek nyoma volt észlelhető, ahol még másnap is folyamatosan keresték a szülőmadarak fészkeiket és fiókáikat.

Hatan maradtak életben

Hála a megtalálónak, aki szakszerűen elhelyezte, etette és itatta a nagy melegben a fiókákat, a Természetvédelmi Őrszolgálat kiérkezéséig, hat csöppség életben maradt.

Kép: Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság – Facebook

Az eset kapcsán állatkínzás és természetkárosítás miatt tettek feljelentést a rendőrségen, hiszen átlagosan, fészkenként 4 fiókával számolva legalább 3 molnárfecske fészket semmisítettek meg, majd a fiókákat a harmadik emeletről egyszerűen az épület előtti térre dobálták.

Kép: Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság – Facebook

A hat élő fiókát a Természetvédelmi Őrszolgálat vette gondozásba, néhány napos táplálás és megfigyelés után pedig a közelben olyan molnárfecske fészkekbe adoptálta őket, ahol hasonló korú fiókák voltak.

Újabb kidobott fiókák

Épphogy magukhoz tértek az esetből a Természetvédelmi Őrszolgálatnál, amikor újabb bejelentés érkezett, most Törökszentmiklósról. A bejelentés szerint a Boocskai úton, egy második emeleti lakás ablakának cseréjekor két molnárfecske fészket vertek le,

a fiókákat pedig az emeleti ablakból a garázs sor előtt elhelyezett hulladéktároló elé dobálták.

A Természetvédelmi Őrszolgálat a helyi rendőrkapitányságon kezdeményezett eljárást az ügyben.

Kép: Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság – Facebook

A megtalált és még élő öt molnárfecske fióka pedig szintén Túrkeve egyik legnépesebb molnárfecske telepének alkalmas fészkeibe került pótszülőkhöz.

A molnárfecske (Delichon urbicum) hazánkban természetvédelmi oltalom alatt álló védett faj, egyetlen egyed természetvédelmi értéke 50.000 Ft.

12 molnárfecske fiókát dobáltak szét Túrkeve főterén ismeretlenekA Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság…

Közzétette: Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság – 2019. július 11., csütörtök