Már több száz szürkemarhaborjú született a hortobágyi téli szállásokon

0
541 megtekintés
Képünk illusztráció - Borjak a karámban - Fotó: MTVA/Bizományosi/ Oláh Tibor - 2019
Swing Szerelem Szulák
A hóval együtt az első szürkemarhaborjak is megérkeztek: miután novemberben a gulyákat beterelték, azonnal „potyogni” kezdtek az állatok – fogalmazott az InfoRádiónak a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. ügyvezetője, abbéli reményének is hangot adva, hogy számuk végül a 800-900-at is elérheti majd.

Negyven borjú születését különösen nagy várakozás övezi, egy eddig példátlan tenyésztési program utódai ők, amelyek a legendás 60-as évek szürkemarha vérvonalát vihetik tovább.

2020-ban a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesületével közösen egy új tenyésztési program vette kezdetét, amely során az 1960-as évek végén, az 1970-es évek elején élt vonalalapító bikák örökítőanyagát hatvan válogatott üszőbe helyezték el tavasszal a szakemberek. Az előzetes vizsgálatok pedig azt mutatják, hogy ezek közül negyven üsző fog borjat adni az említett bikáktól – ismertette Medgyesi Gergely.

Amikor a faj szinte majdnem eltűnt a 70-es évek környékén, akkor az idősebb bikák spermamintáit is konzerválták, és az örökítőanyagokat évtizedeken át őrizgették.

Végül a szürkemarha széles körű tartásának lehetősége miatt mégis megmenekült, a minták felhasználása, pedig valószínűleg senkinek nem jutott eszébe egészen mostanáig. Az említett eljárás korábban egyáltalán nem volt szokás sehol, így még nagyobb öröm, hogy magyar szakembereknek végezték először el.

Medgyesi Gergely kiemelte, bár az örökítőanyag mennyisége véges, jó pár éven keresztül vissza lehet majd nyúlni az alapító bikákhoz, emelve ezzel a fajtának a fényét és elismertségét. Az ügyvezető szerint a magyar szürkemarhák genetikai sokfélesége mára viszonylag beszűkült, azonban az örökítőanyagnak hála ezen a téren most stabilitást kaphat a faj.

Ez is érdekelhet:

Fantasztikus képeken a hortobágyi szürkemarha behajtás

Novemberi csúcs: egymás után születnek a szürkemarha-borjak