Jön az 55. Hortobágyi lovasnapok

0
114 megtekintés
Fotó: Hortobágyi Nonprofit Kft./Facebook
Swing Szerelem Szulák
Lovas és kulturális programokkal várják július 14-16. között az 55. Hortobágyi lovasnapok látogatóit – jelentették be a szervezők a Kilenclyukú híd lábánál lévő nagycsárdában tartott sajtótájékoztatón.

Fülöp Bernadett főszervező, a Hortobágyi Nonprofit Kft. ügyvezetője a lovasnapok legfontosabb céljának a kulturális és nemzeti értékek bemutatását, a lovas hagyományok megélését nevezte.

Felsorolása szerint lesznek díjugrató versenyek, a nemzeti vágta előfutamaként hortobágyi vágta, kialakítanak egy gyermek lovasfalut, a mátai arénában pedig a hazai lovashagyományokból kapnak ízelítőt a résztvevők. Lesznek csikós és pusztaötös bemutatók, huszár és rendőr karusszel, valamint kaszkadőr lovasbemutatók is. Fülöp Bernadett jelezte: a hat pusztaötös hajtó mellett lesz egy hetedik, meglepetés lovas is, akinek a személye majdcsak a helyszínen fog kiderülni.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere azt mondta, az 5-ös szám különösen fontos az idei programban:

50 éves a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP), 55. alkalommal rendezik meg a lovasnapokat, amelynek szervezésében 5 éve veszt részt Debrecen.

A debreceni identitás elképzelhetetlen a puszta nélkül, Debrecen gazdaságának és gazdagságának a forrása Hortobágy, a pásztorkultúra, az állattenyésztés alapozta meg a város gazdaságát – magyarázta a polgármester. A polgármester külön felhívta a figyelmet a gazdag kulturális programokra, kiemelve a lovasnapokon fellépő öt néptáncegyüttest, amelyből négy lesz debreceni.

Medgyesi Gergely Árpád, a HNP igazgatója szerint

azért sikeresek a pusztai rendezvények, mert az odalátogatók „más időspektrumot tapasztalhatnak meg”, nem kívülálló szemlélőként vannak jelen, hanem részeseivé válnak az eseményeknek.

Utóbbit jelzi, hogy a HNP szervezte gyermek lovasfaluba folyamatosan visszatérő gyerekek is vannak – fűzte hozzá.

Jakab Ádám, Hortobágy független polgármestere felhívta a figyelmet arra, hogy az idén 190 éves a Kilenclyukú híd, a megünneplésére külön programokkal készülnek.

MTI