Idén is tarka aprósággal gyarapodott a debreceni lámacsapat

0
143 megtekintés
Lámababa - Fotó: zoodebrecen.hu
Swing Szerelem Szulák
Úgy tűnik, a lámák kitűnően érzik magukat a Nagyerdő fái alatt, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a tavalyi szaporulatot újabb egészséges csikó születése követte július 1-jén – olvasható az állatkert Facebook oldalán.

A jó étvágyú kis kanca még jó ideig anyja gondoskodását élvezi majd, de szépen erősödik, és a sok pihenés mellett egyre több időt tölt futkározással és játékkal. Az elmúlt években világra jött testvéreihez hasonlóan sötétbarna-fehér tarka, ami egészen azóta hagyománynak számít az állatparkban, hogy 2016-ban megérkezett fehér kancákhoz Negro, a fekete csődör.

Mivel a lámák egy csődörből és annak kancáiból álló csapatokban élnek, ivarérését követően a most még alig egyhetes lámabébi is el fog költözni, de a nyár folyamán még egészen biztosan lehet testközelből találkozni vele a Dél-Amerika-soron.

A legnagyobb termetű újvilági teveféle, a vadon élő guanakóból háziasított láma immár világszerte népszerű haszonállat. A megfelelő környezetben nevelkedett egyedek barátságosak és érdeklődőek, a közhiedelemmel ellentétben pedig csak fajtársaikat köpik le – őket is főként dominanciaharcok során – így a Debreceni Állatkert békés és évről évre utódokkal gyarapodó csapatától nincs miért tartani.