Felmérés: csaknem kétszer annyian támogatják az állatmenhelyeket, mint a gyermekotthonokat Magyarországon

0
891 megtekintés
Swing Szerelem Szulák
Körülbelül kétszer annyian támogatják az állatmenhelyeket, mint a gyermekotthonokat Magyarországon – derült ki egy reprezentatív, országos kutatásból, amelyet a magyarországi adományozási kedvről készítettek az egyik legnagyobb mobilszolgáltató felkérésére.

A kutatás rámutatott, hogy magyar lakosság fele szokott adományozni és önkénteskedni is, és csak 12 százalék nem segíti ilyen formában a rászorulókat. A válaszadók bevallása szerint az önkénteskedéshez képest az adományozás gyakoribb, és a legtöbben, a válaszadók 81 százaléka tárgyi felajánlásokkal támogatja a rászorulókat. Pénzbeli hozzájárulással a válaszadók 70 százaléka szokott élni, többségük alkalmanként 5 ezer forint alatti értékben, 20 ezer forint feletti összeg csupán az esetek 3 százalékában jellemző – olvasható az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben.

A rendszerességet tekintve leginkább a véletlenszerű adományozás jellemző, adója 1+1 százalékát pedig az emberek 60 százaléka szokta szinte mindig, vagy többnyire felajánlani. A válaszadók 41 százaléka az adományozással szemben azért preferálja az önkéntes munkát, mert ott azonnal látja az eredményt, és hasonló azok aránya (43 százalék), akik többet önkénteskednének, ha idejük engedné.

Tízből négyen főleg amiatt nem szoktak adományozni, mert félnek attól, hogy az összeg nem megfelelő helyre kerül, de hasonló nagyságú azok tábora is, akiket a saját anyagi helyzetük tart vissza – derült ki a felmérésből, amelyet a Telenor felkérésére az Impetus Research végzett.

Arra a felmérésben feltett kérdésre, hogy melyik három nemes célt részesítenék előnyben, ha adományozásról vagy önkéntességről van szó, a legtöbben, a válaszadók 35 százaléka az állatmenhelyeket, 24 százaléka a betegségekben szenvedőket, 23 százaléka a kórházak, egészségügyi intézményeket és 22 százaléka a mélyszegénységben élőket jelölte meg a gyakori támogatandó csoportnak.

A kitöltők kevesebb mint ötöde (18 százalék) támogatná a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekeket, pedig hazánkban mintegy 25 ezer gyermek és fiatal él a családjából kiemelve.

„A gyermekvédelem kapcsán létező sztereotípiák és információhalmaz sokszor átláthatatlanná teszik a gyermekvédelmi rendszer világát. A saját tapasztalataink azt mutatják, hogy minél többet tud valaki a gyermekotthonok működéséről, annál elkötelezettebben van jelen támogatóként”

– idézi a közlemény Joó Beatrist, a Gyermekhíd Alapítvány operatív igazgatóját.

A vállalat karitatív kampányában a hazánkban élő családjából kiemelve élő gyermek és fiatalra hívja fel a figyelmet. A kis gyufaárus lány című történetet a szolgáltató mesekönyv formájában jelenteti meg, amelynek új, Dragomán György író által írt befejezését a 06-80-621-000 ingyenesen hívható telefonszámról lehet meghallgatni Balsai Móni színésznő tolmácsolásában. A cég minden december 20-ig beérkező hívás után 500 forinttal, valamint a könyvek eladásából befolyó összeggel támogatja a Gyermekhíd Alapítványt, amely a gyermekotthonban élő gyermekeknek nyújt komplex támogatást képzett mentoraik által – áll az összegzésben.