Évszakos fotópályázatot hirdet a Debreceni Állatkert

0
40 megtekintés
Swing Szerelem Szulák

A Debreceni Állatkert a tavasz beköszöntével lassacskán zöldbe boruló, mesés parkerdei környezetben, 200 állatfaj 900 egyedével, 650 hazai és egzotikus növényfajjal, valamint az április 14-i szezonnyitótól kezdve 24 játéküzemmel várja a szórakozni és kikapcsolódni vágyókat.

A Nagyerdő szívében minden évszaknak megvan a maga varázsa, annak érdekében pedig, hogy az ide látogatók megoszthassák  egymással és az intézménnyel az itt szerzett friss élményeiket, hagyományteremtő céllal évszakos tematikájú nyílt fotópályázat indul.

A felhívás értelmében május 31. éjfélig várjuk a foto@zoodebrecen.hu emailcímen azokat az aktuális élményfotókat, amelyek szerintetek a legjobban tükrözik idei tavaszi látogatásotokat. Bármely, nektek kedves állatkerti lakó vagy vidámparki kaland választható témának, egy személy azonban legfeljebb egy képpel nevezhet. A beérkezett pályaművek közül szakmai zsűri választja majd ki a 20 legjobban sikerült alkotást, a végső rangsort pedig Ti alakíthatjátok majd ki közönségszavazás útján itt, a Facebook-oldalunkon. Az első három helyezett jutalma egy-egy egész évre szóló állatkerti bérlet, amely reményeink szerint arra inspirálja majd őket, hogy tapasztalják és örökítsék meg parkunkban a többi évszak csodáit is.– Írja oldalán az állatkert

Forrás: Zoodebrecen

Kiemelt kép: Zoodebrecen/facebook