Elpusztult Kifaru, a salzburgi állatkert 38 éves nőstény szélesszájú orrszarvúja

0
566 megtekintés
Kifaru - Fotó: Zoo Salzburg
Swing Szerelem Szulák
A salzburgi állatkert szerdán közölte, hogy az óév utolsó napján kénytelenek voltak elaltatni a beteg, idős állatot.

A déli szélesszájú orrszarvú több mint 20 éve élt a salzburgi állatkertben és még tavaly ősszel is kedélyesen legelészett a szavanna-kifutóban a látogatók nagy örömére. Az év vége felé azonban lebetegedett, állapota a gondos állatorvosi kezelési ellenére sem javult, sőt röviddel az év vége előtt annyira összeomlott az egészsége, hogy végül kénytelenek voltak véget vetni az életének.

Kifarunak nem voltak utódai, így genetikai szempontból nagyon értékes példánynak számított.

Éppen ezért halála után a berlini Leibniz Zoológiai Intézet (IZW) kutatói eltávolították a petefészkét, hogy petesejteket nyerjenek ki belőle. Kutatók szerint hosszabb távon csak a mesterséges megtermékenyítés mentheti meg a kihalástól a behemót szárazföldi emlősöket.

A déli szélesszájú rinocéroszokból, amelyekhez Kifaru is tartozott, még mintegy 20 ezer él a világon, de az északi szélesszájú orrszarvúból már csak két nőstény maradt meg, ezt az alfajt déli „béranyáknak” az utolsó északi hímektől levett szaporítóanyaggal való mesterséges megtermékenyítése útján próbálják megóvni a teljes eltűnéstől.

Kifaru, Yeti és Tamu – Fotó: Zoo Salzburg

A déli szélesszájú orrszarvúból Salzburgban három felnőtt példány él, Athos, a 18 éves bika, két nőstény, a 21 éves Yeti és a 15 éves Tamu, továbbá Tamika, a tavaly júniusban született nőnemű orrszarvúbébi.

MTI