A világ legnagyobb pókhálója – Avagy Ron Weasley beájulna

0
11 029 megtekintés
Kép: mikron-blog.hu
Swing Szerelem Szulák
A Madagaszkáron élő darwin kéregpók a folyómedrek felett átívelve akár 25 méterre is ki tudja feszíteni fonalát, erre épített kerek hálója pedig 2,8 négyzetmétert is elérheti. A fantasztikus hálóhoz építője a világ legerősebb pókselymét használja, mely kétszer ellenállóbb mint a többi póké, és valószínű, hogy a legellenállóbb biológiai anyag a világon.

A darwin kéregpók folyómedrek partján álló fákra készíti hálóját, mely gyakran egyik partról a másikig ér. A meder fölött kifeszített fonalra középen kiterjedt korongháló készül, amely így a folyó fölött repülő rovarokat ejti csapdába – leggyakrabban lepkéket és szitakötőket -,holott ezzel a Pókember méretű és erősségű hálóval akár denevéreket és madarakat is foghatna.

Kép: nyugat.hu

A folyók fölötti háló azért különösen hatékony, mert gazdája így olyan élettérben képes vadászni, ahol nincsenek versenytársai. A hálókat először felfedező parkőrök egyike szerint a pókok Tarzanként lengedeznek hálókészítés közben egyik partról a másikra.

Kép: ng.hu

A keresztespókok közé sorolt darwin kéregpók meglehetősen apró, mindössze 1-2 centiméteres. Külseje tökéletesen alkalmazkodott a környező fák kérgének mintázatához, így ha nem hálóját javítgatja, szinte észrevehetetlen. Mint sok más pókfajnál, itt is lényegesen nagyobb testű a nőstény, mint a hím. A hímek csak fiatalon készítenek néhány apróbb csapdát, ezután a párzás köti le őket, a rekorder hálókat kizárólag a nőnemű egyedek szövik.

Kép: keptelenseg.hu

A darwini pók hálóját kétféle pókselyemből készíti: a húzófonál segítségével rögzíti, erősíti a folyó- vagy tómedrek partján álló fákra, és ezzel formálja meg kerek hálójának vázát is. Az erre illeszkedő koronghálót, amivel a zsákmányt tulajdonképpen elejti, erősebb, feszesebb pókselyemből szövi.

Kép: ng.hu

Amikor egy rovar berepül a hálóba, beleragad és küzdeni kezd, ezzel a selyemfonalakat mozgásba hozza, és ez figyelmezteti a pókot, hogy lakoma érkezett – megjött a pizzafutár – . A pókok ezt követően odamásznak a hálóba gabalyodott rovarhoz, és egy selyemgubóba burkolják azt, hogy később elfogyaszthassák.

Kép: 24.p3k.hu

A pók által használt selyem vizsgálatakor kiderült, hogy az nemcsak a legnagyobb, de a legerősebb pókselyem is. Olyan erős, mint az acél, csak sokkal edzettebb, mert még nyúlik is. Ellenállóbb a kevlárnál (a golyóálló mellények anyaga), amely egyike a legjobb ember által előállított anyagoknak.

A biotechnológusok ezért is látnak komoly lehetőségeket a pókselyemben, ugyanis ha szintetikusan reprodukálni tudják, akkor különleges tulajdonságú új anyagokat hozhatnának létre.

Forrás: BBC, National Geographic