A védelem ellenére évente több mint 44 ezer tengeri teknőst ölnek meg illegálisan

0
239 megtekintés
Közönséges levesteknős - green sea turtle - custom-wallpaper-printing.co.uk
Swing Szerelem Szulák
Ez az elmúlt 30 évre vonatkoztatva több mint 1,1 millió megölt teknőst jelent, derül ki a Global Change Biology című folyóiratban megjelent tanulmányból. A tengeri teknősöket sokan megeszik, és használják a hagyományos gyógyászatban is. De az orvvadászat legfőbb oka, hogy műtárgyként, dekorációként és ékszerként is eladhatók – szemlézte a 444, a The Guardian cikkét. 

Mint írják, Jesse Senko, az Arizonai Állami Egyetem professzora, a tanulmány egyik vezető szerzője elmondta, hogy „a számok magasak, és szinte biztos, hogy a tényleges adat ennél még nagyságrendekkel nagyobb is, mert nehéz felmérni bármilyen illegális tevékenységet.”

A tanulmány szerint Délkelet-Ázsiában és Madagaszkáron vadásszák a legtöbb teknőst. A kereskedelem Vietnamból indul, Kína és Japán a két legnépszerűbb piac.

„A fejlődő országok addig fogják folytatni az teknősök vadászatát, amíg a magasabb jövedelmű országok luxuscikkként tekintenek rájuk”

– mondta Senko. „Számos kultúrában státuszszimbólum lehet egy kitömött teknős a házban” – tette hozzá.

Közönséges levesteknős – green sea turtle – Flickr.com

Az orvvadászott teknősök mintegy 95 százaléka a közönséges levesteknős és a közönséges cserepesteknős fajából származik. Előbbit tartják a legfinomabbak, utóbbi a gyönyörű páncélja miatt vált célponttá.

Ezek a fajok a veszélyeztetett, illetve a súlyosan veszélyeztetett fajok közé tartoznak, de azokon a területeken, ahol vadásszák őket, viszonylag nagy és stabil populációjuk.

A tengeri teknősök illegális vadászata az elmúlt 10 évben 28 százalékkal csökkent, ami a fokozott jogi védelemnek köszönhető.