A jászkeszeg nyert az év hala közönségszavazáson

0
184 megtekintés
Jászkeszeg (Leuciscus idus) - Kép: wikimedia.org
Swing Szerelem Szulák
A jászkeszeg (Leuciscus idus) kapta a legtöbb szavazatot a Magyar Haltani Társaság által hagyományosan meghirdetett és szilveszter napján lezárult év hala közönségszavazáson.

Harka Ákos, a szervezet elnöke elmondta: a szervezet honlapján rendezett közönségszavazásra december 31-én délig 7683 szavazat érkezett, ennek alapján alakult ki a végeredmény.

A közepes és nagyobb folyóink alföldi szakaszait kedvelő jászkeszeg 49 százalékos eredményével jelentős különbségű győzelmet aratott

– tette hozzá.

Tájékoztatása szerint a három jelölt közül az ősi vonásokat viselő és napjainkra erősen megfogyatkozott angolna (Anguilla anguilla) a voksok 20 százalékával lett a harmadik, míg a képzeletbeli ezüstérmet 31 százalékos támogatottságával a védett és viszonylag ritka, hazánkban főként hegy- és dombvidéki patakokban élő, mindössze 8-10 centiméteres fürge cselle (Phoxinus phoxinus) érdemelte ki.

Az idei év halát jellemezve a Magyar Haltani Társaság elnöke kifejtette: a világos pikkelyei miatt Herman Ottó által még ónos jásznak nevezett halfaj ezüstös színű pontyfélénk. Alsó úszói többnyire rőtes-pirosas színűek, ezért gyakran összetévesztik a bodorkával vagy a vörösszárnyú keszeggel. A jászkeszeg pikkelyei azonban apróbbak ezért az oldalvonalán mindig 55-nél több számolható, míg a másik két fajnál 50-nél kevesebb. Táplálékát zömmel az üledékben rejtőző gerinctelen állatok, férgek puhatestűek alkotják. Áramláskedvelő, de gyakran frissülő állóvizekben, így például a Tisza-tóban is megtalálható, a Balatonban ugyanakkor ritkaságnak számít. Ívási ideje a tavasz későbbi időszakára tehető, ezért április 15-től május 31-ig fogási tilalom védi.

A jászkeszeg közepes termetű hal, amelynek kifogható legkisebb mérete 20 centiméter, de a 30 centiméter fölöttiek sem ritkák. Húsa szálkás, de ízletes, Magyarországon eddig – 1995-ben – horoggal zsákmányul ejtett legnagyobb példánya 3,86 kiló volt – emlékeztetett Harka Ákos.

MTI

Ez is érdekelhet:

Az angolna, a fürge cselle és a jászkeszeg verseng az év hala címért