A házikedvenceket is várja Magyarország első Hampton by Hilton szállodája

0
73 megtekintés
Kép: Shutterstock
Swing Szerelem Szulák
Manapság a szálláskeresők részéről egyre nagyobb mértékben jelenik meg az igény a kutyabarát szolgáltatásokra. A Hilton működésének egyik alapvető célja, hogy felejthetetlenné tegyék vendégeik számára utazásaikat – ennek pedig sokszor központi eleme a házikedvencek társasága. Éppen ezért az idén ősszel megnyitott Hampton by Hilton Budapest City Centre szálloda a kutyabarathelyek.hu és a PetWiseCare csapatával karöltve közösen mutatta be a gazdiknak az új hotelt és annak kutyabarát szolgáltatásait. 

Az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Jogi, Elemző- és Módszertani Központjának a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet segítségével végzett szeptemberi felmérése szerint a magyarországi háztartások 71 százalékában tartanak kutyát vagy macskát, sok esetben mindkettőt. Ennek tudatában a hazai szállásadók és vendéglátósok is igyekeznek lépést tartani az igényekkel. A Kutyabarathelyek.hu és a Szallas.hu még a koronavírus-járvány előtt készített felméréséből derült ki, hogy a kutyatulajdonosok kétharmada mindig, 20 százalékuk pedig általában a kutyájával utazik.

“Az elmúlt években – főleg a pandémia idején – megnőtt a kutyatartók száma, a házikedvenc pedig szabadidős döntéseiket is erősen befolyásolja. A gazdik akkor tudják magukkal vinni nyaralni vagy kirándulni kutyáikat, ha a kiválasztott helyszínen rendelkezésre állnak a kutyabarát szolgáltatások. Több mint 10 éve dolgozunk azon, hogy az ország minél több szolgáltatója ki tudja szolgálni a kutyával utazók igényeit. Hiszünk abban, hogy egy jól nevelt és szocializált kutyának is helye lehet gazdija oldalán egy szállodában, és nagyon örülünk, hogy egyre több szálloda és turisztikai szolgáltató ismeri fel ezen vendégkör fontosságát” – mondta Máté Krisztián és Hornyák-Schmidt Zsófia, a kutyabarathelyek.hu alapítói.

A Hilton számára a legfontosabb, hogy biztosítsa vendégeinek a kényelmet és a felejthetetlen emlékeket – a szállodalánchoz tartozó hotelek közül közel 6000 kisállatbarát. Az előző év vizsgálatából kiderült, hogy a Hilton.com oldalán történő keresések során a “Pet Friendly” szűrő a harmadik leggyakrabban használt elem. Egy idei felmérésükből megállapították: a háziállat-tulajdonosok 90%-a gondol házikedvenceire, amikor arról dönt, hogy hol szálljon meg utazása során. Az is kiderült, hogy a gazdik 72%-a számára örömtelibb a háziállattal való utazás. Sőt, 68%-uk valószínűleg szállodában fog megszállni, amikor legközelebb háziállatával utazik.

Kép: Shutterstock

Az idén ősszel megnyitott első magyarországi Hampton by Hilton szálloda is mindent megtesz nemcsak vendégei, de kisállataik kényelméért is. A Budapest belvárosában található hotel 219 stílusos és kényelmes szobával várja vendégeit, a napot pedig a meleg reggelivel kezdhetik, amelyet minden esetben a szobaár tartalmaz. A házikedvencekkel érkezőknek a Hampton by Hilton többek között kutyatálat és kutyaágyat is biztosít a maximális kényelemért.

A Hilton számára a vendégek igényei szerepelnek az első helyen – épp ezért kiemelten fontos a szállodaláncnak, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosítsák a négylábú vendégek számára is: “Az emberek szívesen viszik magukkal háziállataikat, amikor elutaznak. Vendégeink számára a minőség ekkor is fontos, a budapesti Hampton by Hilton pedig büszke arra, hogy a házikedvencekkel érkezőknek is a márkához hű szálláshelyeket tud biztosítani.” – mondta el Simon Beáta, a Hampton by Hilton Budapest City Centre értékesítési igazgatója.

A Hampton by Hilton csütörtöki eseményén is a szálloda kutyabarát szolgáltatásain volt a hangsúly. A Doggy Sleepover at Hampton by Hilton néven megtartott rendezvényen a meghívottak egy éjszakára a szálloda vendégévé váltak és szőrös barátaikkal együtt próbálhatták ki a hotel szolgáltatásait, valamint a PetWiseCare jóvoltából kutyaelsősegély tanfolyamon is részt vettek.

„Hiszem, hogy a tudásmegosztás által tudunk változást elérni, segíteni a gazdiknak, és közvetve az állatoknak is. Nem két nap alatt, de biztos vagyok benne, hogy az edukáció által egyre több tudatos, bajban cselekedni képes gazdi lesz, akik tudnak egészséges, boldog életet biztosítani a kedvenceiknek és felelősséget vállalni értük. Rám és csapatomra biztosan számíthatnak az úton!” – mondta el Dr. Piller Pálma, állatorvos, a PetWiseCare alapítója a workshopról és az edukáció fontosságáról.


A Hiltonról

A Hilton (NYSE: HLT) vezető globális szállodaipari vállalat, amely 22 világszínvonalú márkából álló portfoliójával 123 országban és területen közel 7300 ingatlannal és több mint 1,1 millió szobával rendelkezik. Az alapítói víziójának megvalósítása mellett elkötelezett Hilton több mint 100 éves történelme során több mint 3 milliárd vendéget fogadott, a Fortune 100 Legjobb Munkahely listáján első helyet szerzett, és hat egymást követő évben globális vezető vállalatként ismerték el a Dow Jones Fenntarthatósági Indexekben. A Hilton számos iparágvezető technológiai fejlesztést vezetett be a vendégélmény javítása érdekében, beleértve a Digital Key Share-t, az automatikus díjmentes szobakorrekciót és az igazoltan kapcsolódó szobák foglalásának lehetőségét. A díjnyertes Hilton Honors hűségprogramon keresztül a több mint 165 millió tag, aki közvetlenül a Hiltonnál foglal, pontokat gyűjthet szállodai tartózkodásért és olyan élményekért, amelyeket pénzért nem megvásárolhatók. Az ingyenes Hilton Honors alkalmazással a vendégek okostelefonjukról foglalhatják le tartózkodásukat, kiválaszthatják a szobát, bejelentkezhetnek, digitális kulccsal nyithatják az ajtót és egyszerűen kijelentkezhetnek. További információkért látogasson el a stories.hilton.com oldalra, és lépjen kapcsolatba a Hiltonnal a Facebookon, Twitteren, LinkedInen, Instagramon és a YouTube-on.

A Hampton by Hiltonról

Az Entrepreneur® által az elmúlt 14 évben az első helyen rangsorolt szállásadó franchise-ként a Hampton by Hilton – beleértve a Hampton Inn by Hilton és a Hampton Inn & Suites by Hilton szállodákat – a világ 37 országában és területén több mint 2900 szálláshelyen szolgálja ki a minőséget kereső és értéktudatos utazókat. A márka továbbra is vezető szerepet tölt be a szegmensében, miután olyan magas színvonalú, átgondoltan kialakított szállásokat és kényelmi szolgáltatásokat kínál a vendégeknek, mint a modern és tágas szobák, ingyenes wifi és a szobaárba tartozó meleg reggeli. A Hampton by Hilton elkötelezett a kivételesen barátságos és hiteles szolgáltatás mellett, amelyet a 100%-os Hampton GaranciaTM biztosít. Tapasztalja meg a Hampton by Hilton élményt a hampton.com oldalon vagy az iparágvezető Hilton Honors alkalmazáson keresztül történő foglalással. A Hilton Honors tagok, akik a Hilton közvetlen csatornáin keresztül foglalnak, azonnali előnyökhöz jutnak. Tudjon meg többet a Hampton by Hiltonról a stories.hilton.com/hampton oldalon, és kövesse a márkát a Facebookon, Instagramon és a Twitteren.

A kutyabarathelyek.hu-ról

A kutyabarathelyek.hu 2012 óta dolgozik azon, hogy a kutyagazdák és a szolgáltatók egymásra találjanak. Egyedülálló védjegyrendszerét 2016-ban vezette be, azóta országszerte több száz hely (szállások, vendéglátóhelyek, kereskedelmi egységek) szerezte meg a tanúsítványt.

A Kutyabarathelyek.hu® által kidolgozott minősítési rendszer, egy tiszta, egységes képet ad arról, mi is az, hogy „kutyabarát hely” és segítségével a gazdik könnyedén megtalálják a számukra megfelelő szállást és vendéglátóhelyet.

További információk: www.kutyabarathelyek.hu

A PetWiseCare-ről

Dr. Piller Pálma állatorvos hozta létre az ország első kutyaszitter képzését, és a PetWiseCare-t ahol a gazdik és a megbízható kutyaszitterek egymásra találhatnak. E mellett szívügye a gazdik edukációja, a prevenció és felelős állattartás terjesztése.  Azt vallja, a betegségeket nem a rendelőben, hanem otthon kell megelőzni, és abban segíteni az állattartókat, hogy minél kevesebbszer legyen szükség az állatorvosra. Ezért kutya-elsősegély, és betegség megelőző tanfolyammal segíti a gazdik mindennapjait, hogy képesek legyenek cselekedni a bajban, időben felismerni a tüneteket, és hosszú, egészséges életet biztosítani kedvenceiknek.

A képzéseket a www.gazdisuli.hu -n a szittereket pedig a www.petwisecare.com oldalon lehet elérni.

Sajtóközlemény