A halak után a madarak is pusztulnak a Velencei-tónál

0
972 megtekintés
Swing Szerelem Szulák

Múlt héten nagyjából 1800 kilogrammnyi hal pusztult el a Velencei-tóban, a pecaverzum cikke alapján az eseményt madárpusztulás is kísérte. A portál szerint hivatalos oldalról egyelőre kevés információ érkezett, a civil szervezetek ugyanakkor folyamatosan dolgoznak a helyszínen.

Homoródi Szabolcs, az egyik önkéntes közösségi oldalán számolt be arról, hogy az egyik estét a Velencei-tóban, illetve annak partján töltötték.

Több napja a hatalmas mértékű, második halpusztulás mellet a madarak is nagyobb mennyiségben elkezdtek dögleni

– írta az önkéntes.

Homoródi Szabolcs csapatával egy olyan partrészt látogatott meg vasárnap, amelyet kifejezetten szeretnek a madarak. Az önkéntesek itt 10-20 tetemet, illetve két még élő, beteg sirályt találtak. Homoródi Szabolcs szerint az állatok a botulizmus jeleit mutatták, a bénulásos betegség tünetei a lógó szárnyak és fej, a lelassult vagy megszűnt mozgás, illetve a hasmenés.

A botulizmus valószínűségét utóbb, egy mentett kacsa ádatásakor a Dunaharaszti Tollas Barát Civil állatkórházában is megerősítették. Az önkéntesek szerint amennyiben valaki olyan madarat talál a Velencei-tóban, amely a betegség tüneteit produkálja, ne hagyja magára, különben elpusztult. A legyengült állatok nem fognak hevesen védekezni, persze érdemes óvatosan bánni velük. A befogott példányokat egy egyszerű papírdobozban el lehet szállítani a Sukorói Vadmadárkórházba vagy Dunaharasztiba, a Tollas Barát Madárkorházba.

Forrás: 24.hu

Kimemet kép: pecaverzum/facebook