Számos magyar macskatartó ismeri, ennek ellenére mégsem gyakorolja a felelős macskatartás elveit, további veszélybe sodorva ezzel a fokozottan védett vadmacskákat – derült ki a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet, az ELTE Etológia Tanszék és a Budakeszi Vadaspark egyedülálló közös kutatásából, amely a rangos Biological Conservation szaklapban jelent meg.
Minden hazai természetkedvelő örömmel figyelt fel a hírre, mely szerint 2024-ben az európai vadmacska (Felis silvestris) lett az Év Emlőse Magyarországon, ez ugyanis számos lehetőséget teremt arra, hogy jobban megismerjük ezt a rejtőzködő, fokozottan védett macskafélét és a fajt érintő veszélyeket.
A vadmacska napjainkra már teljesen vagy csaknem teljesen eltűnt Európa országainak jelentős részéből, melynek hátterében elsősorban az élőhelyvesztés, az élőhelyek emberi hatásra történő átalakulása és az országúti elütések állnak.
![](https://zoozoo.hu/wp-content/uploads/2019/03/Felis_silvestris_silvestris_Luc_Viatour.jpg)
Ezeken túl hat rájuk egy kevésbé köztudott, de annál jelentősebb veszélyforrás is: a szabadban kóborló, elvadult házimacskák. Azok ugyanis egyfelől komoly táplálék-konkurensei a vadmacskáknak, a velük történő hibridizáció pedig a vadmacska-állomány genetikai feloldódását is okozza.
A faj hazánkban szerencsére még jelentősnek mondható populációval rendelkezik, ám ennek java része az ember által erősen bolygatott, feldarabolódó élőhelyeken kénytelen boldogulni.
A MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet, az ELTE Etológia Tanszék és a Budakeszi Vadaspark szakemberei egy átfogó kutatás keretében ennek kapcsán arra voltak kíváncsiak, hogy a magyarok milyen ismeretekkel rendelkeznek a vadmacskákat érintő veszélyekkel és a felelős macskatartási szokásokkal kapcsolatban, és mindezekhez képest milyen elvek szerint tartják a macskáikat.
![](https://zoozoo.hu/wp-content/uploads/2022/09/cat-5778777_1280.jpg)
A mintegy 1.300 válaszadó, köztük közel 1.000 macskatartó megkérdezésével megvalósult kérdőíves felmérés számos aggasztó jelenségre világított rá. Kiderült például, hogy
a válaszadók többsége épp a házimacska jelentette veszélyt tartja a leginkább elhanyagolhatónak a vadmacskákat fenyegető tényezők sorában. Emellett jelentős hányaduk a házimacskát még mindig „fogyóeszköznek”, ház körüli egerészőnek gondolja, sokan pedig nem is tesznek lépéseket sem saját macskáik biztonsága, sem pedig a vadvilág, benne a vadmacskák megőrzésének érdekében.
Szerencsére születtek biztató eredmények is, hiszen sok válaszadó nemcsak ismeri a felelősségteljes macskatartás elveit, hanem ezeknek megfelelően is tartja kedvencét. Sokan viszont (még a biológiai és vadgazdálkodási ismeretekkel rendelkező válaszadók közül is) hiába vannak tisztában a felelősségteljes macskatartás elveivel, a gyakorlatban ennek épp az ellenkezőjét teszik.
![](https://zoozoo.hu/wp-content/uploads/2021/11/vadmacska-demjentamas.jpg)
Mivel hazánkban nincs egyéb hatékony intézkedés a természetes élőhelyeken élő és kóborló elvadult házimacskák korlátozására, a megmaradt vadmacska-állomány házimacskák elleni védelmében jelenleg csak a legális vadászatra lehet számítani. A Biological Conservation folyóiratban közölt kutatásból ugyanakkor az is kiderült, hogy a kóborló házimacskák eltávolítása épp azokon az (apróvadas) vadászterületeken gyakoribb, ahol egyébként kevés vadmacska él. Ehhez képest a nagyvadas, zárt erdős vadgazdálkodási területeken kevés házimacska elejtését jelentik, holott itt él a vadmacskák számottevő része. Ennek nyilvánvaló oka, hogy a kóbor házimacskák vadászatának oka a földön fészkelő madárfajok és kistestű emlősfajok védelme. A helyzet összetett, hiszen a fokozottabb házimacska-kontroll a vadmacskákat egyszerre védi és akár veszélyeztetheti is.
Az eredmények alapján a kutatók mind a vad-, mind a házimacskák viselkedésének és ökológiájának realisztikusabb és mélyebb megértésére buzdítanak, ami segítheti magasabb állatjóléti standardok kialakítását, továbbá a vadmacska-állomány hatékonyabb védelmét is.
MATE