A bikacápák nemcsak igénylik a társaságot, hanem meg is válogatják azt – derítette ki egy új kutatás, amelyet az akár 3,5 méteresre és 200 kilogrammosra megnövő csúcsragadozókról készítettek.
Egy nemrégiben közzétett, Fidzsi-szigeteki tanulmány szerint a bikacápák társas kapcsolatokat alakítanak ki: egyes cápák bizonyos egyedeket előnyben részesítenek, másokat pedig elkerülnek – számolt be róla csütörtökön a The Guardian brit napilap.
A kutatók 3000 cápás merülés adatait vizsgálták meg a Fidzsi-szigeteki Shark Reef Marine Reserve (SRMR) területén, a világ egyik legkeresettebb búvárparadicsomában. A merüléseket 13 év alatt hajtották végre, és közben 91 bikacápa viselkedését jegyezték fel. A cápákat jól meg tudták különböztetni külső jegyeik, például a hegek és a deformált vagy hiányzó uszonyuk alapján. A kutatók többféle statisztikai megközelítéssel keresték a cápák közötti olyan kapcsolatot, amelyeket a puszta véletlenen kívül más tényezőkkel is meg lehet magyarázni, és egyértelmű bizonyítékot találtak a hosszú távú kapcsolatokra.
„Úgy tűnik, hogy egyes bikacápák előnyben részesítik a hosszú távú társakat, míg másokat elkerülnek”
– magyarázta Juerg Brunnschweiler független svájci cápakutató, aki a kutatást megtervezte.
Thibaut Bouveroux, az amerikai Dauphin Island tengeri laboratórium kutatója, a tanulmány vezető szerzője elmondta: azért volt nagy jelentőségű ez a tudományos kutatás, mivel a bikacápák társas viselkedésével kapcsolatban nem álltak rendelkezésre megfelelő ismeretek. Bouveroux korában azzal foglalkozott, hogy a tengeri emlősök hogyan és miért hoznak létre társas kapcsolatokat. Ebben a kutatásban a Fidzsi-szigeteki bikacápákra alkalmazta a korábbi tapasztalataival szerzett ismereteit.
Brunnschweiler ugyanakkor a kutatás eredményeivel kapcsolatban arra figyelmeztetett, hogy az értékeléskor figyelembe kell venni, hogy a cápákkal kapcsolatos adatok olyan merülésekből származtak, amikor csalétekkel csalták oda a ragadozókat.
Nem világos, hogy a cápák azért bukkantak-e fel együtt, mert „kedvelték” egymást, vagy csak véletlenül, esetleg a hasonló jellemvonásaik, például a bátorság és a kíváncsiság vonzotta oda őket.
Mint Brunnschweiler megjegyezte, a megfigyelés fő hiányossága, hogy nem volt kontrollhelyszín, tehát nem tudták ellenőrizni, hogy vajon egy másik helyen is ugyanolyan vagy hasonló valószínűséggel jelentek-e meg együtt a cápák, mint az SRMR-nél.
Brunnschweiler szerint ugyanakkor a tanulmány szilárd kiindulópontja lehet a jövendő kutatásoknak.
„A jövőbeli tanulmányoknak azonosítaniuk kell az egyes cápák személyiségjegyeit, meg kell határozniuk, hogy az egyes tulajdonságok hogyan befolyásolhatják a csoportképződést, fel kell építeniük egy bikacápa-hierarchiát a rangsorok meghatározásához, majd meg kell vizsgálniuk, hogy ezek a rangsorok mennyire időtállóak” – sorolta a feladatokat a tudós.
A bikacápák nem tekinthetők olyan társas fajnak, mint a tengeri emlősök vagy más szárazföldi fajok, például az elefántok vagy a csimpánzok. Úgy tűnik azonban, hogy egyes egyedek képesek arra, hogy különbséget tegyenek és preferáljanak más egyedeket
– fogalmazott Bouveroux.
A tudós szerint helytelen a bikacápákkal kapcsolatban a „barátság” kifejezést használni. Mint kifejtette: a kölcsönös „szeretetkapcsolat” emberekre igaz, állatokra azonban nem alkalmazható.
MTI
