A denevérekre a legtöbben egyszerűen csak vérszívó, szárnyas patkányokként tekintenek. Kétségkívül ez az egyik leginkább félreértett állatfaj… Lássuk a leggyakoribb tévhiteket a denevérekkel kapcsolatban!
1. tévhit: Egytől egyig „kis Drakulák”
Bram Stoker Drakula című regényének címszereplője denevérré változva lakmározik az emberek véréből. Az 1897-ben megjelent mű és az abból készült különféle film adaptációk szilárdították meg azt a tévhitet, miszerint az összes denevér vérszomjas fenevad. A valóságban azonban a denevéreknek mintegy ezer különféle faja létezik és ezek közül mindössze három (!) fogyaszt valóban vért. Ezek az úgynevezett vámpírdenevérek Közép- és Dél-Amerikában élnek és legfőképpen madarak, illetve rágcsálók vérével táplálkoznak, embereket csak igen ritkán támadnak meg.
2. tévhit: A denevérek kártevők
A denevérfajok túlnyomó többsége vagy gyümölcsökkel, vagy rovarokkal táplálkozik, egyesek nektárt isznak, ami a méhekhez hasonlóan beporzóvá teszi őket. A rovarevő denevérek szintén hasznosak, ugyanis számos kártékony rovart fogyasztanak el. Egy denevér egyetlen éjszaka alatt akár a teljes saját testtömegének megfelelő mennyiségű kártevőt is képes elpusztítani, ezzel rengeteg kár költségét spórolják meg a mezőgazdaság számára.
3. tévhit: Belegabalyodnak az emberi hajba
Szintén elterjedt tévhit, hogy a denevérek hajlamosak lecsapni az emberre és belegabalyodni a hajkoronába. Ennek valószínűleg egy régi babona az alapja, amivel a fiatal nőket akarták eltántorítani attól, hogy sötétedés után a szabadban mászkáljanak. A denevéreket valójában azonban a legkevésbé sem vonzza az emberi haj. Már csak azért sem, mert ezek az állatok nem építenek fészket, így ehhez sincs szükségük akár állattól, akár embertől származó szőr begyűjtésére.
4. tévhit: A denevérek vakok
Az a tévhit, miszerint a denevérek vakok lennének, vélhetőleg abból fakad, hogy tudjuk róluk: az emberi fül számára nem érzékelhető hanghullámokat bocsátanak ki a szájukon vagy az orrukon keresztül, amelyeket a helymeghatározáshoz és a vadászathoz használnak. Nem csak ezek segítségével tájékozódnak viszont. A denevéreknek olyan a szemük, amelyekkel kiválóan látnak a sötétben, sőt, egyes fajoknál a szemek az ultraibolya fényt is képesek érzékelni.
5. tévhit: Kivétel nélkül fejjel lefelé lógnak
Tény és való, hogy a denevérek sok időt töltenek fejjel lefelé, ez a pozíció ugyanis lehetővé teszi számukra, hogy gyorsan felszálljanak, amikor kell. Más repülő állatokkal összehasonlítva a denevérek emelőképességükhöz képest nehezek, ami azt jelenti, hogy nehezen tudnának felszállni a talajról. Éppen ezért szó szerint zuhanással indítják el a repülést, ez adja meg ugyanis azt a lendületet, mely szükséges a felemelkedéshez. Léteznek azonban olyan denevérfajok is, amelyek nem fejjel lefelé lógva alszanak. Ilyenek például a dél-amerikai Thyropteridae család és a madagaszkári Myzopodidae család tagjai. Ezek általában növények, legtöbbször banánfák fiatal, még ki nem bomlott leveleiben pihennek, a csuklójukon és a bokájukon lévő kis „tapadókorongokkal” fejjel felfelé rögzítve magukat a növényen.
6. tévhit: A denevérek szárnyas patkányok
Bár a denevérek általában kicsik és szőrösek, mégsem repülő rágcsálók. Az úgynevezett Chiroptera rendbe tartoznak, amely a világ emlősfajainak körülbelül egyötödét alkotja. Az ebbe a csoportba tartozó denevérek a leggyorsabb emlősök. Egy 2016-ban közzétett tanulmány megállapította, hogy a denevérek akár 100 mérföld/órás (kb. 162 km/óra) sebességgel is képesek szárnyalni a levegőben, így akár még a gyorsaságról híres gepárdokat is felülmúlják sebességben.
7. tévhit: Az összes denevér ártalmatlan
Az Egyesült Államokban a denevérek a veszettség első számú terjesztői az emberek számára, bár ez közel sem jelenti azt, hogy minden denevér veszett lenne. A veszettségre tesztelt denevérek csak mintegy 6%-a hordozza a vírust és a vadon élő populációkban ennek mértéke még alacsonyabb. Sokkal nagyobb a valószínűsége tehát, hogy a veszettséget egy kutyától szerzi meg az ember, mint egy denevértől.
