Őszi darulesekre várják a látogatókat a szegedi Fehér-tónál

0
34 megtekintés
Éjszakázó helyére behúzó daru, naplementekor a Keleti-víztározó felett, Balmazújváros térségében 2024. október 14-én Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Swing Szerelem Szulák
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság túravezetői közreműködésével felejthetetlen élményben lehet részük azoknak, akik ellátogatnak az őszi darulesek egyikére a szegedi Fehér-tóhoz – közölte honlapján az intézmény.

Az ősz egyik leglátványosabb természeti eseménye a darvak (Grus grus) ezreinek vonulása a Dél-Alföldön. A kelet-európai állomány egyik kiemelt gyülekezési helye a szegedi Fehér-tó és környéke, október végétől az első fagyokig tartózkodnak nagy számban a térségben, mielőtt elindulnak telelőterületeikre.

Napi ritmusuk jól követhető: napkeltekor indulnak táplálkozni a szántókra, gyepekre, naplementekor pedig megfigyelhetjük, ahogy a hangosan krúgató csapatok behúznak éjszakázó helyeikre, a halastavakra, ilyenkor figyelhetik meg a darulesek résztvevői, amint darvak százai szállnak el a fejük fölött.

Az első darulest szombaton rendezik Sándorfalván, melyre online, a nemzeti park honlapján jelentkezhetnek az érdeklődők. Ezt követően november 16-án, 23-án és 30-án várják a látogatókat.

Fotó: Palcsek István Szilárd – KMNP

A darvak nagy része a tartós hideg időszak beálltakor elhagyja a Kárpát-medencét és Európa déli részén vagy Észak-Afrikában töltik a telet. Az utóbbi években azonban egyre több példa van arra is, hogy nagyobb csoportjaik itt telelnek át, például a Büdös-széken a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetben.

A 190-200 centiméteres szárnyfesztávú darvak tollának alapszíne palaszürke, a fej és a nyak oldalán lévő fehér sáv pedig élesen elüt fekete arcuktól és fejüktől. A daru rendkívül éber, veszélyt sejtve hosszú nyakát magasra nyújtja. Költőterületén – Eurázsia erdős, sztyeppés tájain – füvet, növényi hajtásokat, rovarokat, néha halakat, kisebb emlősöket és madárfiókákat eszik.

Darvak a kardoskúti Fehér-tónál – Fotó: Palcsek István Szilárd – KMNP

Vonulásakor kultúrnövények termésével és magvakkal táplálkozik, tavasszal és nyáron inkább rovarokat fogyaszt. Vonuló csapatai V-alakban vagy egyenes vonalban szállnak, ellentétben a szintén kinyújtott nyakkal, de rendezetlen csoportokban röpülő gólyákkal.

Magyarországon a 19. század végén még költött, jelenleg tavaszi és őszi átvonuló; 2015 nyarán azonban – száz év után először – a Marcal, majd 2021-ben a Rába völgyében sikerült megfigyelni egy-egy költőpárt, melyek feltehetően évről évre költenek, és a szakemberek lehetségesnek tartják, hogy a Csanádi pusztákon is költ egy pár.

MTI, KNP