Turisztikai fejlesztés miatt rövid időre bezár a Jászberényi Állat- és Növénykert

0
140 megtekintés
Swing Szerelem Szulák

Turisztikai fejlesztés miatt január 31-én bezár a Jászberényi Állat- és Növénykert, a tervek szerint idén március 1-jén nyitja meg kapuit újra a létesítmény – olvasható az állatkert honlapján.

    Az állatbemutató helyek és a kiszolgáló infrastruktúra fejlesztésére a Terület-és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán 240 millió forintot nyert Jászberény Városi Önkormányzata, az összeget a magyar kormány kiegészítette további 103 millió forinttal, így a projekt százszázalékos támogatással valósul meg.

 Teljesen megújul a vidrakifutó, ez érinti az állatok házát, látványmedence létesül, valamint a kezelő területük és téli szállásuk is korszerűsödik. Új téli szállást kap a pápaszemes kajmán és az aligátorteknős. Ezt a két állatot egy közös téli szálláshelyen helyezik majd el, amely szintén látványmedenceként fog funkcionálni – közölték, hozzátéve: mindkét ragadozó állatot meg lehet majd tekinteni a téli időszakban is a beruházásnak köszönhetően.

    Emellett egy nagyméretű papagájröpde is létesül az arborétum területén, a látogatók bemehetnek majd a madarak közé. A papagájröpdében elsősorban ausztrál papagájfajokat terveznek tartani és ezen madarak számára is épül egy téli szállás.
    Készül egy dámszarvas kifutó is, jelenleg nem tartanak ilyen állatokat, de a tervek között szerepel. Emellett a törpe lajhármakik is kapnak majd egy külső kifutót – számoltak be a projekt részleteiről.

    Az önkormányzat arról is tájékoztatott, hogy a projekt során új arculatot kap a fogadótér, nagyméretű ajándékbolt várja majd a látogatókat.
    A beruházás részeként megújul az ivóvíz- és elektromos hálózat, illetve az állatkerten belüli úthálózat is korszerűsödik; a teherviselő felületeket újraaszfaltozzák, a gyalogos közlekedő felületek térkő burkolatot kapnak – számoltak be. Az állati takarmányok előhűtésére és fagyasztására szolgáló kamrák is megújulnak, bővül az űrtartalmuk. Emellett több betekintőablakot is kicserélnek a szakemberek – tájékoztattak.
    A jászberényi önkormányzat tájékoztatása szerint a fejlesztések legintenzívebb időszaka illeszkedik a legkevésbé látogatott periódushoz annak érdekében, hogy minél kevesebb látogatótól vegyék el az állatkerti élményeket.

MTI

Kiemelt kép: Jászberényi Állatkert/facebook