78 év után újra költ vörös kánya a Tisza mellett

0
291 megtekintés
Képünk illusztráció - Vörös kánya (Milvus milvus) - Fotó: Flickr
Swing Szerelem Szulák
Sikeresen nevelte fel egyetlen fiókáját egy pár vörös kánya (Milvus milvus) a Közép-Tiszai Tájvédelmi Körzetben. A faj fészkelése ragadozómadárvédelmi szempontból történelmi jelentőségű eseménynek tekinthető, hiszen a Tisza folyó mentén utoljára 1944-ben, a Maros torkolat térségében volt ismert költése – olvasható a Hortobágyi Nemzeti Park közösségi oldalán.

A vörös kánya (Milvus milvus) fokozottan védett madárfajunk, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 500.000 Ft.

Mint írják, hazai költőállománya mindössze 25-30 párra tehető, elsősorban a Dunántúlon és a Duna mentén költ, 1990-ben történt természetes visszatelepülése óta. Az Alföldről az 1940-es évek második felében pusztult ki, mint költőfaj, az 1960-1990-es évek közötti időszakban pedig feltehetően egyáltalán nem költött hazánkban.

Fotó: Monoki Ákos Természetvédelmi Őrszolgálat – HNPI

A Közép-Tiszai Tájvédelmi Körzetben fészkelő pár egy korábban ismert barna kánya (Milvus migrans) pár elhagyott revírjét foglalta el, fészkét pedig pontosan ugyanarra a fára építette, ahol 2017-ben még a barna kánya költött.

Képünk illusztráció – Vörös kánya (Milvus milvus) – Fotó: Flickr
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálata hosszabb ideje követi nyomon a vörös kánya pár életét, így a madarakkal kapcsolatban számos érdekes megfigyelésre nyílt lehetőség. A legtöbb észlelés egyébiránt a tiszavirágzás idején történt, amikor is a vörös kánya pár tagjai felváltva fogták a repülő kérészeket a Tisza folyó felett.

Az egyik példány egy alkalommal olyannyira belefeledkezett a kérészfogásba, hogy áttévedt a szomszéd barna kánya revírjébe, ahonnan szomszédja agresszió nélkül, de kellő határozottsággal terelte ki a hívatlan vendéget.

Fotó: Monoki Ákos Természetvédelmi Őrszolgálat – HNPI

A kányák fészkelése szempontjából kiemelt jelentőségűek a Tisza folyót kísérő, öreg fekete nyár és fehér nyár fák alkotta háborítatlan galéria erdők. Mindkét kányafaj előszeretettel költ közvetlenül a vízparton ezért az őshonos erdőállományok védelme fontos természetvédelmi feladat.