155 agancsot és 4 zsák agancstörmeléket találtak a rendőrök egy közúti ellenőrzésen

0
719 megtekintés
Swing Szerelem Szulák

Mintegy 40 ezer lej értékben szállított csaknem 160 szarvasagancsot és több zsáknyi agancstörmeléket egy férfi Erdélyben. A Hargita megyében található Maroshévízen történt intézkedés során a rendőrök számára egy korábbi nyomozás eredménye miatt gyanús lett a helyzet, így tüzetesebben átvizsgálták a gépjárművet, aminek meg is lett a hatása. Hullott agancs tiltott birtoklására lettek figyelmesek. Az árut elkobozták, és a gyanúsított ellen bűnügyi eljárást indítottak – írta közleményében a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Székelyhon írta meg, hogy egy furgont vezető, 36 éves, Bihar megyei férfit állítottak meg a rendőrök Maroshévízen augusztus 10-én. A művelet nem volt alaptalanul: a hatóságiak egy korábbi nyomozás miatt gyanúsnak vélték a jármű rakományát. Gyanújuk be is igazolódott, ugyanis a gépjármű átvizsgálása során 155 szarvasagancsot, illetve 4 zsáknyi agancstörmeléket találtak, amelyek származását a sofőr nem tudta igazolni.

Törvénytelen, ha valaki összeszedi az agancsot és az agancstörmeléket.

A romániai törvények értelmében a szarvasfélék lehullatott agancsa az adott területet kezelő, vadászatra jogosult személy tulajdona, ezért a talált agancsokat át kell adni neki. A hullott agancs átadásának elmulasztása a vadászati törvény szerint kihágásnak minősül. A rendőrök az agancsokat lefoglalták, és eljárást indítottak a férfi ellen. Az ügyben folytatódik a nyomozás az agancsok származási helyének és beszerzési körülményeinek feltárása érdekében.

Magyarországon is ez a helyzet.

Tél végétől április elejéig, amikor a szarvasok levetik agancsukat, óriási problémát jelent az engedély nélküli gyűjtés. Az úgynevezett agancsozók, vagyis az illegális agancsgyűjtők engedély nélkül tevékenykednek, ami eleve törvénybe ütköző cselekedet, de még ennél is jóval nagyobb kárt tudnak okozni – írta közleményében a Pilisi Parkerdő.

  • Egyrészt lopásnak minősül: a vadászati törvény előírja, hogy a hullajtott agancs a területen vadászatra jogosult szervezet tulajdona. Csak írásos engedély birtokában lehet összeszedni; ha valaki ennek hiányában gyűjt agancsot, a jogszabályok szerint lopást követ el.
  • Másrészt az illegális agancsgyűjtés a vadállományban és az erdőben is kárt okoz. Az agancsozók sokszor ugyanis nagyobb csoportban, szabályos csatárláncot alkotva hajtják a szarvasokat a nappali pihenőhelyeikről az agancshullajtás reményében. Ezzel viszont nemcsak megzavarják, hanem agyonhajszolják a tél végére amúgy is legyengült állatokat.
5 millió forintos bírság

A hullott agancs engedély nélküli gyűjtése a vadászati törvény értelmében jogosulatlan vadászattal azonos megítélés alá esik, és vadvédelmi bírság kiszabását teszi lehetővé. Ebben az esetben a vadvédelmi bírság összege legalább százezer forint, de akár az ötmillió forintot is elérheti.

Margó