Vigyél haza! Menhelyi kutyáknak segít gazdát találni a Főtaxi

0
314 megtekintés
A Szent Ferenc Állatotthon munkatársa és egyik védence
Swing Szerelem Szulák
Örökbefogadásra váró kutyáknak segít gazdát találni a Főtaxi: az utasok a taxikban elhelyezett tableteken és a vállalat közösségimédia-felületein ismerkedhetnek meg a Szent Ferenc Állatotthonban élő négylábúakkal.

Együttműködési megállapodást kötött a legnagyobb hazai taxitársaság és a Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány. A Főtaxi egyrészt élelmet, játékokat, tisztítószereket tartalmazó adománycsomaggal segíti az állatotthon munkáját, másrészt több millió forint értékű médiafelületet biztosítva járul hozzá ahhoz, hogy a menhelyen élő kutyák és leendő gazdáik mielőbb egymásra találhassanak.

Reich Ádám vezérigazgató – A Főtaxi élelmet, játékokat, tisztítószereket tartalmazó adománycsomaggal segíti az állatotthon munkáját

Az együttműködés keretében a taxikban található tableteken és a Főtaxi közösségimédia-felületein „mutatkoznak be” az örökbefogadásra váró négylábúak. Az első körben 10 olyan kutyával ismerkedhetnek meg a Főtaxi utasai és a vállalat közösségimédia-csatornáját követő állatbarátok, akik között olyanok is vannak, akik már évek óta várják, hogy igazi otthonuk és gazdájuk lehessen. Róluk fotók is készültek, amelyek a kutyusok adatlapjaival együtt az Állatotthon oldalán érhetőek el: www.szentferenc.hu

„Örömmel nyújtunk segítséget a rendkívül fontos és áldozatos munkát végző Szent Ferenc Állatotthonnak és az ott élő kutyáknak. Biztos vagyok benne, hogy az együttműködésünknek köszönhetően hamar gazdára és igazi otthonra találnak a kutyusok, utasainknak pedig hamarosan újabb örökbe fogadásra váró társaikat mutathatjuk be, akiket természetesen autóinkban is szívesen látunk”

– mondta Reich Ádám, a Főtaxi vezérigazgatója.

Az örökbefogadható 10 kutya egyike az itt látható Jeremy, aki egy három és fél éves, nagyon embercentrikus, gyerek- és kutyabarát jószág. Eddig valószínűleg nem volt jó élete, de most – a többiekkel együtt – kapott egy újabb esélyt, hogy megtalálja a családját.

Jeremy álomgazdisodna, évek óta vár, remélhetőleg most, ezzel a kampánnyal sikerül neki…

A szinte kizárólag adományokból működő Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány 30 éve ad átmeneti vagy végleges otthont az elárvult, olykor testileg-lelkileg sérült kutyáknak. Évente 150-200 négylábúnak segít új gazdát találni. Az állatok a – koruktól, nemüktől és egészségügyi állapotuktól függően – csak az alapvető állatorvosi ellátás (pl. parazita elleni kezelés, védőoltások, mikrochip és ivartalanítás) után kerülnek új gazdához.