Varázslatos programokkal készül Szent Iván éjszakájára a Debreceni Állatkert

0
44 megtekintés
Kép: zoodebrecen.hu
Swing Szerelem Szulák
Az év legrövidebb és a hagyomány szerint legvarázslatosabb éjjele június 23., amelyet idén az elmúlt évek leggazdagabb programjával és egész estés korlátlan vidámparki kalandokkal ünnepel majd az állatkert. 

Mint írják, nyárközép misztikus éjszakáján szerenád, dudások és kipróbálható mutatványos attrakciók gondoskodnak majd a szórakozásról, de varázskarszalaggal korlátlanul igénybe vehető a teljes vidámparki játékgép-kínálat is.

Nagy Gergely Sándor elmondta, a vidámpark területén június 23-án, pénteken 19 és 23 óra között különleges programokkal várják az érdeklődőket, ahol a könnyed szórakozásra vágyók és a szentiváni hagyományok megismerése, megélése miatt érkezők is megtalálják számításukat. Az esti programra a belépéskor varázskarszalag is váltható, amellyel korlátlanul igénybe vehető a teljes vidámparki játékgép-kínálat, amelyeknek egyes elemei ünnepi kivilágítást is kapnak az év legrövidebb éjszakáján – tette hozzá.

A rendezvény a Sonivius Vappae régizene együttes hangulatkoncertjével kezdődik, miközben kipróbálható mutatványos attrakciók fogadják az érkezőket. Szent Iván a szerelem éjszakája is, ezért megnyitja kapuját a szerelmi jósda, amely folyamatosan várja az érdeklődőket – ismertette megjegyezve: félóránként körútra indul a szerelemvonat, s az arra vágyók klasszikuszenei szerenádot is hallgathatnak a Cívis Consort vonósnégyes előadásában.

A gyermekes családokat a varázslatos gyermekkuckó várja közös alkotásra, ahol többek között illatos-fűszeres zsákocskát, koszorút és más, a nyárközépi ünnephez kötődő emléktárgyakat készíthetnek el.

Az alkonyat beköszöntével főszerepet kap a sötétséget elűző fény: közös máglyarakás és tűzugró szertartás során lesz alkalom az ünnep mélyebb megélésére Battai István és barátai zenés-táncos közreműködésével.

A tűzugrást a Főnix Tribal törzsi fúziós hastánc csoport műsora követi, majd a Sárkánylányok lángoló fináléja zárja 2023 legrövidebb éjszakáját a Zoo Debrecenben. A teljesen varázslatos hangulat érdekében örömmel fogadják a tündér, manó, boszorkány, varázsló vagy egyéb, az alkalomhoz illő jelmezben érkezőket – mondta az igazgató jelezve, hogy mindeközben az érdeklődők esti sétán vehetnek részt az állatkertben.

Teljes program: IDE KATTINTVA

MTI, zoodebrecen