Tizenhatezer vad pusztult el tavaly a közutakon

0
391 megtekintés
Swing Szerelem Szulák
Tizenhatezer vad pusztult el gázolás miatt. Az áldozatul esett állatok fele nagyvad volt a 2019–2020-as vadászati idényben Magyarországon.

Elsősorban a nagyvadak, de nagy számban apróvadak is áldozatul esnek gázolásnak a magyar közutakon – mondta az InfoRádiónak az Országos Magyar Vadászkamara szóvivője.

Méhes Dóra a Soproni Egyetem statisztikája alapján rámutatott, hogy közel 10 ezer róka, 4 és fél ezer borz és közel 450 vidra esik áldozatul egy ilyen ütközés során. Hozzátette: ez értékben nézve több mint 1,1 milliárd forintos kárt jelent. A szakember elmondta, hogy a vadgázolás közúti balesetnek számít, így

Az ütközés után minden esetben rendőrt kell hívni, a vadat pedig tilos hazavinni, mert az lopásnak minősül.

Székely István, a vadászkamara ügyvédje egyúttal kiemelte azt is, hogy bonyolult peres eljárássá fajulhat egy vadgázolás, mert ha a vadveszélyt jelző táblát valaki figyelmen kívül hagyja, vagy túl gyorsan vezet, az perdöntő lehet.

Via