Tevét lopott, hogy bevágódjon a barátnőjénél

0
360 megtekintés
Swing Szerelem Szulák
Dubajban az emirátus rendőrei letartóztattak egy férfit, aki egy nagyon értékes újszülött tevét lopott el, amelyet barátnőjének szánt születésnapjára – jelentette a napokban az Egyesült Arab Emírségek központi hírlapja.

A teveborjú tulajdonosai néhány hete jelentették, hogy a farmjukról elloptak egy ritka és értékes példányt. számolt be, és a helyi National című újság. A dubaji rendőrség a lakosság bevonásával kutatott az eltűnt állat után, de az akció sikertelennek bizonyult, nem bukkantak a keresett teve nyomára.

Néhány nappal később viszont egy férfi felhívta a hatóságokat, hogy egy kóbor teve tévedt a farmjára, amelyről kiderült, hogy az nem más, mint a keresett teveborjú. A bejelentő viszont igen zavartan viselkedett, és a rendőrség kérdéseire ellentmondásos válaszokat adott. Végül beismerte, hogy betört a szomszédja farmjára, hogy barátnőjének onnét szerezzen egy tevét a születésnapjára.

Ám a kiszemelt felnőtt teve ellenállt és nem sikerült megbirkóznia vele, ezért a borjú mellett döntött.

Később aggódni kezdett, hogy a ritka példány feltűnő lesz, felfigyelnek rá az emberek, ezért kitalálta az elkóborolt teve sztorit.

A rendőrség visszaadta a tevét a tulajdonosának, és lopás vádjával valamint hamis tanúzás miatt letartóztatták a gyanúsítottat és barátnőjét is.

Már rég elmúltak azok az idők, amikor a tevék még az élet elengedhetetlen részét képezték Dubajban, amely ma már a Perzsa-öböl futurisztikus felhőkarcolókkal teli városa. De vannak, akik továbbra is nevelnek tevéket a húsáért és a tejéért. A teve versenyzés is kedvenc időtöltés a hét sivatagi emírség szövetségében, és a teve szépségverseny még olyan kereskedőket is vonz, akik hajlandók dollármilliókat fizetni a legértékesebb példányokért.

Magyar Mezőgazdaság