A világon az egyik legfenyegetettebb, állatkertekben is igen ritkán tartott leopárdalfajhoz tartozó észak-kínai leopárdkölyök született a debreceni állatkertben. A kis leopárdot kedden mutatták be a sajtónak, és szerdától már a nagyközönség is láthatja.
A debreceni állatkert leopárdpárja, Coolio és Jilin első utódjáról a sajtónyilvános orvosi vizsgálaton derült ki, hogy nőstény. A tavaly november 21-én világra jött kölyköt a látogatók bevonásával nevezik majd el.
A baba leopárd, Coolio és Jilin első utódja. A bő kéthónapos kölyök kezdettől fogva szépen gyarapodik anyja gondoskodása mellett – amit szemfüles látogatók a hónapban már maguk is megfigyelhettek. A most 3100 grammos kisleopárd kondíciója kifogástalan.
A Park kereken két évtizede szolgál az észak-kínai leopárdok egyik mentsváraként; a néhai tenyészpár, Szépfiú és Tschunja – akik hazánkban elsőként szaporodtak sikeresen – összesen négy ízben járult hozzá e fokozottan fenyegetett alfaj európai állatkerti állományának gyarapodásához. A 2009-ben született utód például egészen kalandos módon cseperedett fel, mivel neveléséhez nemcsak a gondozók szakértelmére, hanem dajkakutya segítségére is szükség volt.
További érdekesség, hogy a dániai Ree Park Safariból érkezett Coolio apja nem más, mint az első cívisvárosi születésű észak-kínai leopárd, így most az ő unokájával is ez a kiváló genetikájú debreceni vérvonal folytatódik – írta az állatkert az oldalán.
MME, zoodebrecen.hu