A vadmacska az egyik legtitokzatosabb vadtappancsos hazánkban. A lopakodás nagymesterét csak nagyon nehezen lehet meglátni, nem hogy lefotózni, hiszen félénk, óvatos állat, kerüli a településeket és az ember által bolygatott, háborított helyeket.
Bár küllemében nagyon hasonlít a házi macskához, az európai vadmacska életmódjában, viselkedésében is vérbeli vadállat. A Skóciától Dél-Európáig, keletre pedig a Kaukázus hegyvonulataiig megtalálható ragadozó a nappalokat a sűrű erdők, bozótosok mélyén, sziklaüregekben, fák odvában meghúzódva tölti. Az éjszaka leple alatt a nyíltabb terepen, erdei tisztásokon türelmesen vadászik. Áldozatát legtöbbször lesből támadva, hirtelen kapja el. Tápláléka csaknem kizárólag frissen elejtett állatokból áll. Étlapján a rágcsálók épp úgy szerepelnek, mint a madarak, de akár üregi nyúl méretű zsákmányt is ejthet. Táplálékösszetétele elsősorban a kínálat függvénye. Mezei pockokban bővelkedő években (gradációkor) sok vadmacska szinte kizárólag ezen mezőgazdasági kárt is okozó rágcsáló ritkításával elégíti ki táplálékigényét.
A vadmacska (Felis silvestris) fokozottan védett emlősfajunk. Szereti az olyan élőhelyeket, ahol sűrű a növényzet, ahol jól el tud bújni, de a vadászat miatt fontos számára a nyílt terület megléte is. Leginkább éjszakai állat, nappal ritkán lehet megfigyelni. A vadmacskák leginkább magányosan élnek, a szaporodási időszakukban (pacsmagolás) keresik fel a nőstényeket.
Az európai vadmacska (Felis silvestris) rendkívüli mértékben hasonlít az egyik leggyakrabban tartott házi kedvenchez, a házi macskához (Felis catus). Bár vannak jellegzetes eltérések, többek között a bundamintázatban, a tömött, gyűrűs farokban és a zömök testalkatban, elkülönítésüket nehezíti – és egyben a vadmacskát is jelentősen veszélyezteti –, hogy a vadmacska és a házi macska között keveredés (hibridizáció) tapasztalható. Amennyiben a vadmacska-állomány erős és összefüggő, emellett kiterjedt élőhely is rendelkezésére áll, az egyedek egymással könnyen találkozhatnak. Ilyenkor nem keresik házi macskák közelségét, sőt üldözik őket. Amint viszont megfogyatkozik és megritkul egy állomány, egyre nehezebb a pártalálás a vadmacskák között. Ilyenkor elfogadják, akár kifejezetten keresik a házi macskák társaságát, és azokkal párosodva hibrid utódjaik lesznek. Ezek az utódok már viselkedésükben és küllemükben is eltérnek az „igazi”, tisztavérű vadmacskáktól. E folyamat előrehaladtával egyre több és több lesz a hibrid egyed, és azok leszármazottai egyre jobban eltávolodnak az eredeti vadmacskavonaltól, így végül lassan, de biztosan felmorzsolódik az érintett állomány.
A genetikai vizsgálatok elérhetőségének egyszerűsödésével csak a jövőben fog lassan kirajzolódni a vadmacskaállományok valódi természetvédelmi helyzete, az azonban már most is látszik, hogy vannak olyan területek, ahol a hibridizáció jelentős mértékben előrehaladott. Az is biztosan tudható már, hogy a felelős házi macskatartás keretében a házi kedvencek következetes ivartalanítása és portán belül tartása óriási jelentőségű a vadmacskák hosszútávú fennmaradása érdekében. Ez tehát a mi személyes felelősségünk, amit az oly értékes és sérülékeny biológiai sokféleség megőrzése érdekében tehetünk és tennünk kell!
