Orvvadászt ítélt börtönbüntetésre a bíróság Debrecenben

0
219 megtekintés
Swing Szerelem Szulák

Folytatólagosan elkövetett orvvadászat miatt egy év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélt a Debreceni Járásbíróság egy férfit, aki légpuskájával több állatot is elejtett Debrecen külterületén. 

Dobó Dénes tájékoztatása szerint a bíróság előkészítő ülésen, távmeghallgatás nyomán hozott ítéletet, miután a vádlott egy másik ügy miatt jogerős szabadságvesztés büntetését tölti.
A tényállás szerint a vádlott 2018 nyarától 2019 nyaráig a háza kertjéből több állatot is elejtett légfegyvereivel. A férfi ingatlana mögötti területek már külterületi részek, a tágabb környezet egy vadásztársasághoz tartozó terület.
A vádlott – vadászatra való jogosultság nélkül – lelőtt és jogtalanul eltulajdonított egy fácánkakast, két fácán tyúkot, egy tőkés récét, két mezei nyulat. A férfi az állatok lelövésével és eltulajdonításával százezer forint kárt okozott a vadásztársaságnak.
Ezen túlmenően a férfi több olyan állatot is elejtett, amelyek természetvédelmi szempontból védettek: lelőtt két vetési varjút, amelyek természetvédelmi értéke egyedenként 50 ezer forint, valamint levadászott egy nagy fakopáncsot, amelynek 25 ezer forint a természetvédelmi értéke.

Az elsőfokú bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat folytatólagosan elkövetett orvvadászat bűntettében, természetkárosítás bűntettében és folytatólagosan elkövetett lopás vétségében, ezért őt, mint többszörös visszaesőt halmazati büntetésül egy év nyolc hónap börtönbüntetésre és két év közügyektől eltiltásra ítélte.
A sértett vadásztársaság polgári jogi igényének helyt adva kötelezte a vádlottat a kár megtérítésére – ismertette az ítélet részleteit a szóvivő.
A döntést az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős. Az ügy a Debreceni Törvényszéken folytatódik.