Méztesztelők lettek a fosztogató medvék

0
376 megtekintés
Swing Szerelem Szulák

Egy törökországi méhésznek egy csapatnyi szemtelen medve okozott gondot: betörtek a méhesbe, és nemcsak felfalták a mézet, de tönkretették a kaptárakat és a méhcsaládokat is. Több kísérletet is tett a fosztogatások megakadályozására, azonban nem járt sikerrel, így más módszerhez folyamodott.

Ibrahim Sedef Ankarától észak-keletre, a Fekete-tenger partvidékén fekvő Trabzonból származik. A helyi medvék három év alatt nagyjából 10 ezer dolláros kárt okoztak már neki, annak ellenére, hogy számtalan tároló épületet és fémketrecet is épített, hogy megvédje a méheit. Próbálkozott elterelő csalival is, például almát helyezett ki, azonban a mackók számára ez nem volt elég ízletes.

Úgy döntött,

ha már úgy sem tudja visszatartani a hívatlan vendégeket, ő maga kínálja fel nekik a mézet,

nem is akárhogy: négy edényben tálalt fel háromféle mézet – vadvirág, gesztenye és Anzer – valamint egyben cseresznye dzsemet a medvéknek. Egy automata vadkamera segítségével pedig rögzítette is kísérletét.

A felvételek tanúsága szerint az állatoknak igen kifinomult az ízlése: a kedvencünk az Anzer méz lett. Ez a mézfajta 90 virág nektárjából készül, melyek csak az Rize tartománybeli Anzer-fennsíkon nőnek. Amellett, hogy a medvék imádták, az Anzer számos gyógyhatással is rendelkezik: gyomorfájdalmakra, hajhullásra és sebkezelése is használják. Az ára pedig akár 300 dollár is lehet kilogrammonként.

A veszteségek ellenére Ibrahim mégsem tud haragudni a bundás tolvajokra:

“Amikor ránézek a felvételre, elfelejtem az összes kárt amit okoztak, imádom őket”

– mondta.

Törökországban a barnamedve a legnagyobb ragadozó állat, és az Fekete-tenger környékén, valamint a Kelet-Anatóliai régióban elterjedtek.

Forrás: magyarmezogazdasag