Már Budapesten is megjelent a madárinfluenza – Gyászol a Noé Állatotthon Alapítvány

0
370 megtekintés
Kép: Unsplash
Swing Szerelem Szulák
Békés vármegyében és Budapesten is igazolta a madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma – közölte a hivatal a honlapján (Nébih).

A magas patogenitású madárinfluenza vírusa Békés vármegye járványtól idáig mentes területén, a román határhoz közeli Battonyán, egy kétezer mulard kacsát tartó gazdaságban jelent meg. A Nébih laboratóriuma a vágóhídra szállítás előtt levett mintákból mutatta ki H5N1 altípus jelenlétét. Az állatoknál a betegségre utaló tüneteket nem figyeltek meg a gondozók.

Az állategészségügyi szakemberek a szükséges járványvédelmi intézkedéseket megtették, kijelölték a védő- és megfigyelési körzetet. Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegye mentes területein továbbra is érvényben vannak a korábban bevezetett korlátozások, valamint a kötelező tamponvizsgálatok.

Emellett az ország teljes területén kötelező a tamponvizsgálat a víziszárnyasok technológiai mozgatását megelőzően.

A napokban egy budapesti állatmenhelyen fogságban tartott madaraknál is hirtelen elhullást tapasztaltak. A mintákban szintén igazolták a vírus H5N1 altípusának jelenlétét.

Az állatotthon azóta is próbálja feldolgozni a tragédiát és köszönik támogatóik együttérzését és támogatását:

Köszönjük a támogatást, a szeretetet, köszönjük az átváltozott profilképeket, köszönjük, hogy ilyen sokan gondoltok ránk, hogy velünk vagytok és velünk sírtok… mindent köszönünk! 💔 Higgyétek el, hogy minden szó, minden kép rengeteget jelent.

– írta a Noé Állatotthon közösségi oldalán.

Hogy mit is jelent ez gyakorlatban, talán csak most szembesülhet vele minden olyan ember, aki nem szakmabeli.

Reméljük, több állattól már nem kell elbúcsúzniuk és sikerült megfékezni a vírus terjedését.

Ez is alátámasztja a vadmadarak vírushordozó szerepének jelentőségét, valamint a járványvédelmi intézkedések folyamatos fenntartásának szükségességét – húzta alá a Nébih.